ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

folytatás

travis

A halványsárga fluoreszkálás lassan terült szét alattam a hóban. Nem árasztott el mindent robbanásszerűen, ahogyan azt váratlan felbukkanásából gondoltam volna. A villódzás közvetlenül a hevenyészve megépített iglura koncentrálódott, és csak lassan tört előre. Mint amikor valaki egy régi petróleumlámpással indul felderítőútra a ködben, de a fény csak néhány lépésnyire képes megelőzni.

Erőtől duzzadt még az éjszaka karja,
s bár kék keblére telt holdat ölelt,
fakuló sötétjét tenger mosta partra:
hervadni látszott az éteri kert.
Csillagszirmok hulltak a hűvös fövenyre,
virágjuk hullámok fűzték láncba,
s csak én láttam amint testüket belepte
a dűnék szélfútta királysága.

Antarktisz

Március végét írtunk. Otthon, Magyarországon már csak emlék volt a tél hidege. Hosszabbodó nappalokkal, kellemes idővel, virágba borult fákkal érkezett a tavasztündér, s ahogy a laptopomon a képeket nézegettem, melegség költözött a szívembe. Néhány hét múlva én is otthon leszek, sóhajtottam és vágyakozva simogattam meg Edina fényképét.

Waani krónikák

A sárkány könnye…

Hűvös volt a délután. Odalent sétáltam a tengerparton és bár szerettem a hullámok között járni, mivel a levegő hőmérséklete alig volt fagypont fölött, a hatósugarukon kívül maradtam. Az apró szemű homok engedelmesen nyílt szét puha bőrcsizmám alatt, s amíg az Éneklő Szikla kősípjain a szél zenélt, a ködbe vesző tengert bámultam.

Befejezés

Egy poros, sötét és áporodott levegőjű helyiségben bukkantunk fel. Kezemmel odébb kellett toljak néhány dolgot, hogy Anna is ki tudjon bújni az átjáróból, és amikor már teljesen itt volt velem, az „odaát” derengése megszűnt. Kedvesem még mindig szorította a kezemet, a világ minden kincséért el nem engedte volna.

Szeretek heverni a csend pamlagján,
- míg a zajmadarak pihenni térnek -
mikor a hold ezüst fénye feszül rám,
és ha április íze van a szélnek.
Szeretem, mikor csillagszeplős az ég,
s nekem suttogja végtelen titkait,
ha káprázatot fest fölém a mélykék,
arcod látom, bár tudom, hogy nem vagy itt…

Második rész

- Segítek, nyújtotta a kezét Tomanek Gábor, akit idáig csak egy fényképen láttam, és erős baljára támaszkodva ki tudtam lépni a kút vödréből.
- Isten hozott, mosolygott rám a nap barnította férfi, kék szemei nyugalmat sugároztak.
- Fábián Attila vagyok, mutatkoztam be, és egy kicsit bátortalanul néztem körül.
Egy elhanyagolt tisztáson álltunk. A kutat régen nem használhatták, környékét benőtte a gaz és a bozót, az otthoni képen ez nem is látszott.

Fiatal alkony lopózott át kertem rejtekén
- árnyék ágaikra ültek a zajmadarak -
s vágyón pillantott a Hold, az ezüstös égi kém,
ide, hol átölelve Téged ringattalak.

Első rész

Kifejezetten tetszett a vadonatúj névtábla a hangszigetelt ajtón. A csillogó rézlemezre fekete betűkkel gravírozták a nevemet: Fábián Attila főmérnök.
Sok időbe, és még több szívességbe került, hogy ilyen fiatalon megkaphattam ezt az állást. A referenciáim annyira „meggyőzőek” voltak, hogy én lettem ennek a cégnek a legfiatalabb vezető beosztású alkalmazottja.

Jól szituált úriember, főállású múzsát keres olyan Hölgy személyében, ki inspirálólag tud hatni költészetére. Válaszleveleket Múzsa jeligére a kiadóba várom.