GYÁSZHÍR
Kedves alkotótársak és látogatók!
Szomorúan hozom tudomásotokra, hogy édesapám, Dr. Kovács Tivadar Ferenc, az Artpresszó főszerkesztője, sokatok számára theodor rövid betegséget követően, 2023. január 7-én elhunyt.
2023. február 17-én 15 órakor veszünk tőle végső búcsút a Lélekhajó ravatalozóban. (1096 Budapest, Ernő utca 30-34.)
A kapu
Balogh Arthur: A kapu
Szokása szerint korán kelt fel, hogy megkóstolja a reggeli harmat mosta gyümölcsöket. Kertje végén a napfényben fürdő hatalmas műhely épülete mintha elnyomná a málnabokrokat.
Egy pillanatra megállt a veranda utolsó lépcsőjén és mélyet szippantott a friss levegőből. Figyelmét az épület tetején ragyogó fény keltette fel. Úgy csillogott, vibrált, mintha élne! Gondolkozni sem volt ideje, mert a fény megmozdult, életre kelve feléje rohant és beburkolta, majd szétpattant, mint egy szappanbuborék. Egy kapu nyílt meg előtte.
Ujjászületés
Újjászületés
‒ Szemei kinyíltak!
Hallotta a női hangot és egy nagy kékséget látott. Nem tudta, hogy mit és nem értette, hogy miért mondta a nő, hogy a szemei nyitva vannak. Azelőtt csukva voltak? Hól volt most és miért?
Rengeteg kérdést akart feltenni, de erre képtelen volt. Orrában csövek és valami kemény dolog a szájában fájdalmat okozott. Beszélni nem tudott és artikulált szavak helyett gyenge nyöszörgést hallott a fejében.
Egyedül
Nem vár más csak sötét
selyem-suhanású
éjszakai álmom.
Imák köntösébe
öltözetetem lelkem.
Egyedül hallgatom
szívem dobbanását,
ezt a halk kis zenét.
Ritmusa altat, majd
felkavar, mint rég múlt
- zivatar.
Pár sor
Fénybe vetett végtelenség,
magába záruló emléke
megidéz múltat, s kőbe rejt
sok fájdalmat, mint egy régi kép.
Halom lom
(saját fotó)
alkalom, ami hangtalan, mint az
alom szélén kialvatlan
álom, hol a jobbom, vagy a
balom remeg, képzelt
bálom parkettája csúf kis
birodalom, néhol recseg, s én
bomlom - elnémuló
bordalom eltántorgott
borzalom, míg csetlem -
botlom, sarokban a vén
cimbalom, s eljátszom:
csókolom – lehetne egy szóra?
dalolom tovább kopott kis
dalom, még halkan
dúdolom, míg az elhalkuló
fájdalom arcomra szőtte
fátyolom, mahagóni árnyékát,
fogalom maroknyi létem, csak
JÓNAPOT
>Szeghalmi Sándor bácsi minden vasárnap reggel bejött hozzánk, hogy együtt menjünk az istentiszteltre. Nem engedte, hogy „kezitcsókolomot” köszönjek neki, hanem kezet adott és „jónapot” köszönt és én is. Tíz éves voltam és árva. Engedte, hogy vele maradjak, mikor a többi felnőttel beszélgetett.<