ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Matuzsálem
Ma milyen nap van? Nem tudom. Ma. Minden nap egyforma, a hétfő olyan, mint a csütörtök.
A nap keleten kel fel, és nyugaton nyugszik. Változatlanul. Sokszor esik az eső, máskor
meleg van vagy havazik. Végtelen ismétléssel.
Mikor gyerek, vagy fiatal ember voltam, minden más volt. Új. Barátok, szülők, ismerősök
vettek körül. Szerelmek és barátságok. Olyan voltam, mint a többiek. Mint mindenki más.
Növekedtem és felettem is szálltak az évek. Semmiben nem különböztem a többi embertől.
Kezdetben a változás alig észrevehető volt. A 45. életévem betöltése után nem öregedtem.

Sally

Sally szépségével csak butasága volt egyenlő. Csodálatos fekte ruhája úgy csillogott mint tekintete amikor úrnőjére nézett. Annyi minden volt ebben a tekintetben. Végtelen szeretet, vak bizalom és valami megmagyarázhatatlan érzelem mint a megértés.
Nem tudom, hogy valóban buta volt-e? Ritkán láttam néhány alkalom adtán és csak rövid ideig. Amikor először mentem Almához, ő mondta, hogy:
„Sally buta, ne zavartassa magát!”

Eltűnés

Hartmann utált az emberek magánéletében turkálni. Imádta nyomozói munkáját, keresni a bűnözőket, de nem szeretett senki személyes holmija között turkálni és intimitásukat megerőszakolni.
Rendben tartott lakásban voltak. Napfény és melege áradt be a hatalmas, csukott erkélyablakon, bezárva a dohos szobaszagot. Könyvek katonás sorban a könyvállványon és össze-vissza egy kis asztalkára dobva. Hartmann a címüket nézte. Shakespeare szonettjei mellett filléres, állomási ponyvaregények és Platon Lakomája. Sehol semmi fénykép. A falakon három impresszionista mester kópiája.

Balogh Arthur: A kapu

Szokása szerint korán kelt fel, hogy megkóstolja a reggeli harmat mosta gyümölcsöket. Kertje végén a napfényben fürdő hatalmas műhely épülete mintha elnyomná a málnabokrokat.
Egy pillanatra megállt a veranda utolsó lépcsőjén és mélyet szippantott a friss levegőből. Figyelmét az épület tetején ragyogó fény keltette fel. Úgy csillogott, vibrált, mintha élne! Gondolkozni sem volt ideje, mert a fény megmozdult, életre kelve feléje rohant és beburkolta, majd szétpattant, mint egy szappanbuborék. Egy kapu nyílt meg előtte.

Újjászületés

‒ Szemei kinyíltak!
Hallotta a női hangot és egy nagy kékséget látott. Nem tudta, hogy mit és nem értette, hogy miért mondta a nő, hogy a szemei nyitva vannak. Azelőtt csukva voltak? Hól volt most és miért?
Rengeteg kérdést akart feltenni, de erre képtelen volt. Orrában csövek és valami kemény dolog a szájában fájdalmat okozott. Beszélni nem tudott és artikulált szavak helyett gyenge nyöszörgést hallott a fejében.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Balogh Arthur: A híd

Több mint három hete nem esett az eső. A teherautók mély keréknyomokat hagytak a víztől elpuhult, most meg betonkeményre száradt vörös földben. A kocsi ittas emberként dülöngélt, és a kabinban a nyitott ablakok ellenére folyt a víz a két férfiről. Fullasztó volt a hőség.

Balogh Arthur: Fények

Végtelen folyosók, lépcsők, és néptelen termek, melyekben csak a látogatók moraja és lépteik emléke lebegett. Mindent az éj takart. Csak az ajtók fölötti felírás: »Kijárat« vörös lámpája volt az egyetlen látható fény.
Bágyadt derengés szűrődött át a hatalmas ablakokon. A folyópart lámpái az üvegek közötti keresztfa képeit rajzolta a festményekkel kárpitozott falakra. A gépkocsik reflektorfénye átsiklott a mennyezeten, mielőtt eltűnt a semmiben.

A hó
Január 15
Reggel öt óta hullt a hó. Az északi szél úgy tolta a kövér, fekete felhőket, mint egy puli a csordát.
A terasz ajtót kinyitva látta, hogy minden fehér volt. Tíz centis hó takarta a kertet. Annyira esett, hogy nem látta az út menti fákat sem.

Arthur Z Balogh:
A vörös csillag

Az álmom volt. Egy gyermek álma. Mikor a nagyszülőknél nyaraltam a nyári szünidőben, esténként, napnyugta után kereste tekintetem a picike vörös foltot az égen. Az álmomat.
Később könyveket olvastam. Utazás a holdba, és az Élet a Marson. A Földünktől annyira különböző bolygó megigézett. Már fiatalon vágytam látni és megismerni a könyvekben leírt világot.

Balogh Arthur: Képek

– Kik ezek?
Nézte a terem közepén táncoló párt. Hajladoztak, forogtak, egymástól eltávolodtak, majd újra összesimultak egy elbűvölő zene ritmusára.
– Ginger Rogers és Fred Astaire – válaszolt a titkár.
Számára ismeretlen nevek voltak.
– Hol találtad ezeket a képeket? – A táncolóknak emberi formájuk volt hihetetlen vékonyságuk ellenére.