JÓNAPOT
>Szeghalmi Sándor bácsi minden vasárnap reggel bejött hozzánk, hogy együtt menjünk az istentiszteltre. Nem engedte, hogy „kezitcsókolomot” köszönjek neki, hanem kezet adott és „jónapot” köszönt és én is. Tíz éves voltam és árva. Engedte, hogy vele maradjak, mikor a többi felnőttel beszélgetett.<
100 szavas novella
100 szavas novella
Zsiga
A délutáni nap ferde sugarai végig szántották az utcát megnyújtva az árnyékokat. A járda mellett álló fák árnyékát, a villanyoszlopét, a szemetes kukáét és a Zsigáét is, kinek akkorára nyúlt az árnyéka, akkorára, mintha egy mesebeli óriás lenne.
Zsiga békésen várakozott, tudta, hogy anya nem sieti el a bevásárlást. Mindent, háromszor is megnéz, az árát, a szavatossági idejét, az összetételét, az adalékanyagokat, meg még ki tudja mindent, amit csak ő tud.
A hid
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Balogh Arthur: A híd
Több mint három hete nem esett az eső. A teherautók mély keréknyomokat hagytak a víztől elpuhult, most meg betonkeményre száradt vörös földben. A kocsi ittas emberként dülöngélt, és a kabinban a nyitott ablakok ellenére folyt a víz a két férfiről. Fullasztó volt a hőség.
Fények
Balogh Arthur: Fények
Végtelen folyosók, lépcsők, és néptelen termek, melyekben csak a látogatók moraja és lépteik emléke lebegett. Mindent az éj takart. Csak az ajtók fölötti felírás: »Kijárat« vörös lámpája volt az egyetlen látható fény.
Bágyadt derengés szűrődött át a hatalmas ablakokon. A folyópart lámpái az üvegek közötti keresztfa képeit rajzolta a festményekkel kárpitozott falakra. A gépkocsik reflektorfénye átsiklott a mennyezeten, mielőtt eltűnt a semmiben.
A hó
A hó
Január 15
Reggel öt óta hullt a hó. Az északi szél úgy tolta a kövér, fekete felhőket, mint egy puli a csordát.
A terasz ajtót kinyitva látta, hogy minden fehér volt. Tíz centis hó takarta a kertet. Annyira esett, hogy nem látta az út menti fákat sem.
Március volt
https://artpresszo.hu/sites/default/files/picus.jpg
Kisgyerek koromban a város szélén laktunk. Minden szomszédunknak szőlőskertje, gyümölcsöse volt, s a közelben folyt egy patak, mely hóolvadáskor meg zivatarok után megduzzadt és haragosan csapkodta a parti füzek belelógó ágait. Mi, apró gyermekek féltünk is tőle ilyenkor, de csodáltuk is erejét, ahogy ostromolta, a köveket, sziklákat. A tél visszahúzódott, a hó elment, a fák ágain napról napra duzzadtabbak lettek a rügyek. Egyik nap pedig megjelent a fűzfavesszőkön a picus, a barka. Gyorsan letörtem egy ágat, s bevittem édesanyámnak.
A vörös Csillag
Arthur Z Balogh:
A vörös csillag
Az álmom volt. Egy gyermek álma. Mikor a nagyszülőknél nyaraltam a nyári szünidőben, esténként, napnyugta után kereste tekintetem a picike vörös foltot az égen. Az álmomat.
Később könyveket olvastam. Utazás a holdba, és az Élet a Marson. A Földünktől annyira különböző bolygó megigézett. Már fiatalon vágytam látni és megismerni a könyvekben leírt világot.
Az új asszony
Belvárosi lakásunk szomszédságában lakott Tamara az édesanyjával, Hajnalkával. Szokása ellenére este sokáig fennmaradt a TV előtt, másnap ugyanis szabadnapos volt, s így elengedhette magát. Mikor aztán elaludt, álomtalan mély álomba merült. A telefon erőszakos berregése ébresztette fel.
- Ki volt az, anyu? – riadt fel. - Ilyen kora hajnali órában ki az ördög lehet? – dörmögte morcosan.
- Szilvia! – vetette oda sietve, az anyja és kisietett a fürdőszobába.
Képek
Balogh Arthur: Képek
– Kik ezek?
Nézte a terem közepén táncoló párt. Hajladoztak, forogtak, egymástól eltávolodtak, majd újra összesimultak egy elbűvölő zene ritmusára.
– Ginger Rogers és Fred Astaire – válaszolt a titkár.
Számára ismeretlen nevek voltak.
– Hol találtad ezeket a képeket? – A táncolóknak emberi formájuk volt hihetetlen vékonyságuk ellenére.