ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Fénybe vetett végtelenség,
magába záruló emléke
megidéz múltat, s kőbe rejt
sok fájdalmat, mint egy régi kép.

Fiatalon járták lángokban
a világot – eleinte
önfeledten, utóbb unottan
özvegy-, s ifjakra tekintve.

Csorbakeretek a ház falán,
közömbösen néz képeket
limlom és egy könyvszekrény talán,
mi elnyeli a lépteket.

Összekavarodott az utolsó pár alkotásom, se kinyitni, se mádt nem lehet csinálni!

(saját grafika)

Pillantásod, mint távoli csillagzat
Fénye rám terült - simulva beleszőtt
Időtlenséget, vadul örvénylő
Elmúlások szimpla látomásait,
Hajnali ébredésekből felfénylő
Kialvatlan álmaink százait.

A sötéthez egy kis csillogást adunk,
Figyeli a hallgatást, fű sem zizzen.
Derengve zárta kopott kapuját -
A hunyó világba burkolt tanúját.
Retinán szőtt dagerrotípiák
Letörölhetetlen sötét rétege;

Csillogását a hajadba sodrom
a nyárnak, és a szelekbe kiáltott
álom megkopott képeit eloldom.
Bekopogott az éj és megállt, ott
mellette, kikócolta a hajnalt, fényt
lopott, míg ringva álmodtam az alkonyt.

Egy hervadó szépség koldusaként
a pirkadat elérte, mint egy asszonyt,
az égalját még karcoló fuvallat
és suttogás. A vágyak ölében
hallgat a végzet, akit - a sors vallat
az éjbe rejtett szótagok öblében,

hangtalanul, sötétségbe szórtak,
és a szavak omló selyemről szóltak.

...valahol talán még elmereng
alig jön, álmosan cammog
idei új tavaszunk, csordultig
fényekkel,
még a szél-zsebében ott lapul;
csak odaköszön a vidám reggel,
bár ajkadon pihenne még.

saját fotó

Mialatt az ablak
Résein befúj a szél,
Kint még hó, s hideg van.

Fagyból szövi nyűgét
Kendőbe kötve a tél,
Kint még hó, s hideg van.

saját grafika

Egykori emlékeivel beleül
Karfa közé a fáradt vonzódás,
Elsodor a vágy, ahogy rám feszül
Hervadó szépségével a csalódás.
Engedi - csodáljam milyen is volt ott,
Mikor fellobbant az esti forrongás;