ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

„Utazás párhuzamos világok között. Keresem partnerem egy Hölgy személyében, aki kellően felkészült ahhoz, hogy átlépjen a megszokott földi dimenziókon.”

Egész éjszaka dolgoztam.
A munkát és a szórakozást elválasztó határ nálam olyan szerencsésen vékonyra sikeredett, hogy azt már nyugodt szívvel emlegethetjük határtalanságnak. Legalábbis, ami a funkcionalitást illeti. Hiszen bár szórakozásból írok, de ahhoz, hogy ebből éljek meg, írnom kell. Valahogy úgy definiálhatnám ezt a kényszert, hogy minél többet „szórakozok”, annál többet keresek. Valahogy így.

Vedd kedves, vidd magaddal a sóhajom,
amivel éjszakánként szerettelek,
- az ölelés tüze ellobban, tudom -
s értékét majd hiánya mutatja meg.

A csata

A seregek lassan fejlődtek fel egymással szemben. Szóltak a kürtök, éles hangon visítottak a dudák, peregtek a dobok, dübörgött a föld a rengeteg láb alatt. A lovak patái felverték a port, a nehéz páncélok minden egyes lépés ritmusára megcsörrentek. S mintha résztvevők még nagyobb zajt akartak volna csapni, vagy az ellenfelet félemlítették meg vele, a kardok, lándzsák döngve csapódtak a pajzsokhoz.
Vezényszavak csattantak, az egységek szinte mértani pontossággal fordultak ki az alakzatból, és fegyvernemek szerint foglalták el a pontos helyüket.

Kinyújtotta nagy, lomha kezét az alkony,
sötét markába zárva a délutánt,
befordult gyűrűjén ezüst istenasszony,
sarló dereka, mint fényes égi pánt.
S elbűvöltek a lobbanó tüzű mécsek,
- némelyik szinte elemészt, úgy ragyog -
gyémántok, óaranyak, smaragdok égnek,
pattanó szikrájuk hullócsillagok…

Péntek volt, 2010. július. Kánikula.
A légkondicionálók becsülettel küzdöttek a hőség ellen. Míg odakint szó szerint olvadt az aszfalt, idebent a múzeumban kellemes hőmérséklet uralkodott. A rossznyelvek szerint, akinek volt egy csepp esze, az hétvégére elmenekült a fővárosból. Nos, agyi képességeim felől megoszlottak a vélemények, viszont a munkahelyi hierarchiában betöltött pozícióm nem ruházott fel annak lehetőségével, hogy én is máshol lehessek. Talán nem is akartam.

Halk nesz vagyok,
fagyott csendek fölött merengő
amorf holdárnyék,
az éj füstízével a számban
magába szív a part,
mint köd a lámpafényt.

Csendes óceán

Sonja nagyon ideges lett. Azt hiszem, volt is rá oka! Egyik vendégtársam búvárkodás közben átlőtte a saját karját a kis szigonypuskával. Nagyon vérzett.
- Hányan vannak még a vízben? – kérdeztem, miközben segítettem bekötözni a sebet. A vendégek közül rajtam látszott legkevésbé a pánik, talán ezért is hallgattak rám. Vagy a hajón láttak együtt bennünket a lánnyal, gondolták, én is a személyzethez tartozom. Nem.
- Ketten vagy hárman. Azt hiszem, vetette oda Szonja, aki animátorként most a kis hajó parancsnokának számított.

A törzs

Teletankoltattam a cessnát üzemanyaggal. Egy csepp sem fért volna több bele. Alig tíz perccel ezelőtt szálltunk le a kis poros reptéren, Afrika közepén. Csak benzin kellett, aztán már megyünk tovább. Feleségem és a gyerekek bent is maradtak a fülke kellemes hűvösében, én pedig rendeztem a számlát.

A düh

Egész nap tiszta időben másztunk. Opálosan ragyogott felettünk az ég, vakító kékség uralta a horizontot, s amerre a szem ellátott, sehol egyetlen felhő. A hegyek birodalmának lelkes alattvalói voltunk.