Második rész
- Segítek, nyújtotta a kezét Tomanek Gábor, akit idáig csak egy fényképen láttam, és erős baljára támaszkodva ki tudtam lépni a kút vödréből.
- Isten hozott, mosolygott rám a nap barnította férfi, kék szemei nyugalmat sugároztak.
- Fábián Attila vagyok, mutatkoztam be, és egy kicsit bátortalanul néztem körül.
Egy elhanyagolt tisztáson álltunk. A kutat régen nem használhatták, környékét benőtte a gaz és a bozót, az otthoni képen ez nem is látszott.
- Hálás vagyok a sorsnak, hogy nyitott voltál erre a lehetőségre, és volt bátorságod belevágni a kalandba, ütögette meg a vállamat Gábor.
- Nyitott voltam, mosolyodtam el én is, bár mosolyom nem volt teljesen őszinte. Gábriel mester, ahogy itt hívták, láthatóan örült nekem, és nem érdekelték a miértek. Inkább egy csomagot keresett elő a bokrok rejtekéből.
Nem kérdeztem semmit. Átöltöztem a korhű ruhákba, az enyémek a csomagba kerültek, és a bőrkötésű noteszem láttán Gábriel elismerősen bólintott.
- Mehetünk? - forgatott körbe, és láthatóan elégedett volt az eredménnyel.
- Mielőtt azonban fejest ugranál ebbe a korba, van itt még néhány dolog. Biztos, hogy furcsának tartanak majd, de a viselkedésedet, meg az angolodat majd úgy magyarázzuk, hogy Te az öcsém vagy a távoli Magyarországról. Ami a hozzáértésedet illeti, nos, nálunk családi hagyomány az építészet, és éppen világot látsz.
Nálunk fogsz lakni. Eszter, a feleségem már alig várja, hogy megismerhessen. Aztán ha megszoksz itt, majd meglátjuk. Addig is azonban légy szerény, ne kelts feltűnést, ez a két alapdolog, fejezte be „bátyám” az aznapi okításomat.
Azt hiszem, nem is én lettem volna, ha sikerül betartanom Gábor intelmeit. Az otthoni feszített tempó terhe nélkül, élvezettel vágtam neki új életem kihívásainak. Az építkezést továbbra is Gábriel mester irányította, nekem a kőbányában osztott ki feladatot, és néhány hét múlva teljesen átszerveztem a munkafolyamatokat.
Kapott egy patakot a bánya! Felhasználtam hozzá a régi római vízrendszert, amiről nem is tudtak az emberek, én viszont óriási ismeretanyaggal rendelkeztem a környékről. Kidöntött fákkal, ágakkal megcsapoltam a közeli folyót, és egy vízikerékkel töredékére csökkentettük a kövek darabolásának idejét. Amellett a méretpontos építőanyagokkal Gábriel mesternek is könnyebb dolga volt.
A kovácsoknak jobb minőségű alapanyagot hozattam, ami itt hevert néhány mérföldnyire tőlük, a hegyoldalban. S bár ferde szemmel néztek rém, ebből jobb, és tartósabb szerszámokat tudtak készíteni.
Néhány legénnyel egy kisebb rönkházat építettünk fel nekem a falu határában. Közel a patakhoz, hogy legyen folyóvizem, és mellesleg ne legyek „bátyámék” terhére. Fizetséget nem kértek, mert megállapodtunk, ha az én házam jobb lesz, mint az jelenlegi övéik, akkor én is ingyen dolgozom majd nekik. S a tervek itt voltak a noteszomban. Mondanom sem kell, alig pár hónap alatt több ház is épült…
Hogy lehetett volna ezt feltűnés nélkül?
Gábor mester nem gondolhatta komolyan. Sőt, szavaival mintha még bátorított is volna!
- Az Apát úr megjegyezte, mondta a vacsoránál, milyen jól jártunk veled. Csak ételért dolgozol, de nagyon sokat, és nagy hozzáértéssel. Jobban halad a munka, amióta itt vagy.
- Nekem élvezet ez az egész, lelkesedtem fel, és töltöttem magamnak még egy kis bort.
- Akkor biztos az is tetszeni fog, hogy holnaptól itt dolgozol velem.
- Még egy jó hír, örültem.
- De előtte szeretnék tisztázni veled valamit, komorult el Gábor, a Káosz-házzal kapcsolatban.
- Mind a ketten balekok voltunk, néztem komolyan a szemébe. – Olyan papírokat találtam, amik igazolják, hogy az egész ház egy pénzmosás lett volna. Ha összedől, vagy nem készül el, a tulajdonosok nagyot kaszáltak volna rajta. De én hittem benne, hogy meg tudom építeni rendesen.
- Akkor erről szót se többet, nevetett végre Gábor is, akit már azóta nyomaszthatott a gondolat, amióta csak megjelentem. De most felszabadultan koccintottunk, Eszter asszony pedig finom báránysültet készített nekünk.
- Tudod öcsém, kacsintott rám a házgazda, nagy szerencsénk van ezzel az építkezéssel. Apát uram, és a környék ura, Sír Raleight, a katedrálissal, és a hozzá tartozó településsel egy vásárvárost akarnak létrehozni. A pénz pedig közös érdek minden korban…
- Akkor ez tetszeni fog neked, lapoztam fel a noteszemből néhány oldalt, és a városkára vonatkozó terveimet megmutattam a mesternek. Készültem!
Gábor elismerően, és nagyon kíváncsian nézegette a lapokat, és elcsodálkozott azon, mennyire precízek a tervek, milyen pontosak a számítások. Sajátkezű vázlatokat készített, mégiscsak ő volt Apát uram bizalmasa, s ennek megfelelően ő kapta a dicséretet is, de mit számított. Boldog voltam itt!
Úgy telt el a nyár, mint egy álom. Egyszerű rönkházaim annyira tetszettek az embereknek, hogy a faluban már azok voltak túlsúlyban. Persze az építkezések közepette rendeztük az utcaképet is, s a közelgő őszre való tekintettel árkokat ásattam a házak elé, hogy a csapadéknak legyen hol távoznia. Kőzúzalékkal töltöttük fel az egyre forgalmasabb utat, így egy-egy eső után már nem volt akkora sár, a házak végében csatornákon folyt el a szennyvíz.
S ha valaki megkérdezte, honnan vannak ezek az ötletek, csak azt mondtam, Rómában láttam ilyesmit. De nem kérdezte senki, az egyszerű emberek elfogadták egy világot látott tanácsait. Egyszóval jól alakult minden.
Egy meleg szeptemberi hajnalban azonban elkövettem egy hibát. Vasárnap, még a mise előtt úszni szerettem volna egyet a Sárkány tóban. Fülledt volt az éjjel, egy késői meleg front száguldott át felettünk, én pedig felfrissülésre vágytam.
A gyönyörű, kristálytóban összefutottam, helyesebben összeúsztam Sír Raleight fiatal felségével, Lady Annával. Bár meztelenül nem látszott úrhölgynek, sokkal inkább a tó tündérének az Excaliburból, én pedig egyetlen percre elfeledtem Gábor intelmeit.
Kellemes volt a víz, szép volt a hajnal és a tempózás közepette észre sem vettem, hogy úszik előttem valaki. Lefoglalta a gondolataimat az építkezés, és csak a sikoltásra riadtam fel. Lady Anna ott volt előttem anyaszült meztelenül. A sikoly persze enyhe pánikot eredményezett a parton, de a hölgy elég jól vette az akadályt. Rám mosolygott, az ijedtség gyorsan elpárolgott, aztán nevetve hátat fordított nekem, és kiúszott az övéihez.
- Tehát te vagy Gábriel mester öccse, az építész, akiről olyan sokat hallottam az elmúlt hetekben - szegezte nekem a kérdést Lady Anna, miután felöltözve tisztázódtak a hatalmai pozíciók. Nekem a másik parton voltak a ruháim, tehát némileg feszengtem egy szál levélben, és kardhegyekkel az oldalamban, de bólintottam.
- Látogass el a kastélyomba, nézett rám úrnőm egészen közelről, új szobákat szeretnék, s azt hallottam, te sokfelé jártál.
- Igen, Mylady, hajtottam meg tisztelettudóan a fejem, és a beszélgetés ezzel véget is ért. A kíséret elugratott, én meg úszhattam vissza a ruháimhoz.
Mi tagadás, a csinos, vörös hajú dáma megmozgatta a fantáziámat. Okozott is néhány álmatlan éjszakát, de egy sokkal grandiózusabb terv motoszkált agyamban a várossal kapcsolatban, és mi tagadás, el is feledkeztem ígéretemről.
Lady Anna azonban nem. Három hétre a találkozásunkra, vasárnap, a mise után lovas küldönc várt. Úrnőm látni kívánt.
Előkerestem a vázlatfüzetemet, néhány mérőszerszámot pakoltam a táskámba, és csak úgy, gyalogosan, kellemes félórás séta volt a kastély, nekivágtam.
Egyszer már jártam itt. Gábor mutatta meg a várat, nem is kastély volt. Akkor is tetszettek a karcsú tornyok, a magas kőfalak, a vizesárok, és a felvonóhíd, mintha egy filmforgatásba cseppentem volna. Gábor jót nevetett rajtam.
Ez jutott eszembe most is, amikor Lady Anna elé kísért a díszes ruhájú szolgáló. Bevallom, nem tudom mi a titulusa.
- Sokat kellett rád várni, neheztelt Úrnőm, és elbocsátotta az udvaroncot.
- Bocsánatod kérem, s tán van még remény, hogy együtt maradjunk, a fejem meg én. – rebegtem halkan, és Anna akkorát nevetett, hogy ijedten léptem hátra.
- Nemcsak feledékeny, még pimasz is, nézett a szemembe, és a zöld kövek úgy izzottak fel, mint a smaragdok. Nem tudtam nekik ellenállni! A riasztócsengő szólt ugyan, de kit érdekelt! Minden ellenkezésemet kiiktatta a csókjaival, a mosolyával, vagy csak azzal, hogy rám nézett.
Így telt el az esős ősz, a havas tél, és olyan sűrűn találkoztunk, ahogy csak tudtunk. S tettük ezt anélkül, hogy bárki is gyanút fogott volna. Okosak voltunk, vagy legalábbis azt hittük.
Egyik éjjel, Anna a karomban fekve elmesélte, hogy az idősödő Sír Raleightnek már volt egy házassága, ám a felsége baleset áldozata lett. Az özvegy férfi újraházasodott, a friggyel a környék két legnagyobb vagyona egyesült, de az esküvő után néhány hónappal megbokrosodott alatta a ló, és azóta…
- Hozzám sem ért, panaszkodott Anna, és megcsókolt. - Továbbra is jól bánt velem, mint hitvesével. Figyelmes volt, tisztelettudó. Nemes lélek. Ellenben a fiatal William, férjem első házasságából született fia, és örököse, egy erőszakos, romlott lélek. Csak néhány évvel vagyok nála idősebb, és amikor a Sir William nem volt odahaza, leskelődött utánam, zaklatott, és nem tudom mi lesz velem, ha a férjemmel történik valami...
- Ha történetesen apámmal történne valami? - lépett be, mintegy végszóra az említett junior, kedvenc és hírhedt testőrével az oldalán. Kezükben fáklya és kard. Anna ijedten takarta el kebleit a takaróval, én egy mozdulattal felkaptam a nadrágomat.
- Szóval mi történhet egy apával, kérdezte gúnyosan az úrfi, aki korlátozza elsőszülöttje terveit, és már asszonyát sem tudja magévá tenni? Nos, apámat ma éjjel orvul meggyilkolták, nézett felém jelentőségteljesen, és a tettest én fogtam el. Sajnálatos módon a küzdelem hevében halálos sebet kapott. Te pedig, mutatott kardjával Annára, mostantól a tulajdonom vagy. Aztán a penge megint felém fordult.
Látva a kardokat, és hallgatva az úrfi szavait, nyilvánvaló volt, hogy engem itt most felkoncolnak, mint férjgyilkost, de ehhez nekem is lesz néhány szavam. Az egyetemen négy évig kendóztam, és bár ez a tudás némileg megkopott, egy villámgyors mozdulattal átkaroltam a hanyagul döfő, nagydarab csatlós kezét, kardjával elütöttem az úrfi orvul jövő csapását, aki simán keresztül szúrta emberét.
Halott testőre láttán William Raleight ledobta a kardját, és nemes egyszerűséggel elfutott.
- Siess, dobtam Anna elé a ruháit, de emlékeztem, mennyi időbe került levetkőztetnem.
- Fel fogja lármázni a környéket. – suttogta a lány, és látszott rajta a félelem.
- Nem fogja, csitítottam, hiszen akkor nem mondhatja azt, hogy én öltem meg a férjed. Visszamegy a várba, felfedezi a halott apját, és forró nyomon indul a tettes keresésére. Addig van néhány percünk. Várj meg itt, parancsoltam a zokogó Annára, és átrohantam Gáborékért.
„Testvérem”, és Eszter jött is azonnal, és látva a ruhátlan Annát, meg a testőr hulláját, azonnal tudták, nagy baj van. Nem érdekelték őket a részletek, arra most nem volt idő. Eszter visszaszaladt néhány egyszerűbb ruháért, felöltöztette Annát, aztán Gábor a legnagyobb csendben kivezetett bennünket az erdőbe, a kúthoz.
- Hajnalban át tudtok menni, mondta magabiztosan, és nem kezdett bele abba, hogyan is működik a dolog, vagy, hogy ő honnan tudja, amit tud. Csak átölelt, mintha tényleg a testvére lettem volna, de mielőtt még elfordult, szemében megpillantottam egy könnycseppet.
- „ Bátyám”, suttogtam a sötétbe, és elővettem a táskámból a noteszemet. – Erre szükséged lesz, szorítottam meg a kezét. Gábor megölelte Annát is, aki az egészből persze nem értett semmit, és amilyen nesztelenül jöttünk, úgy vissza is osont a házához, mielőtt még kitörne a vihar.
- Le kell mennünk a kútba, súgtam Annának, miközben levettem a vödröt, és szerencsére kedvesem még az események hatása alatt állt, mert szó nélkül engedelmeskedett. És Gábornak igaza volt! Hajnalban, ahogy megjelent az égen az első fénysugár, mi egyszerűen átléptük a kaput.
még egyszer folytatom…