Örök próbálkozás
Sorsod
mit rád mértek
láthatatlan vaskezek
- Istentől valón gyötrőn is áldás -
melynek terhe kínlódva nyomaszt
nem álomfolyó felett ringó kérész-élet
nem is könnyedén szárnyaló szabadság
ájult szélvirágzása hogy életre kelhess újra
csupán egyetlen napra mielőtt lába elé hullnál
önkéntelen tapogatózva mint lelked mélyén a hit
amit olykor át se látsz csak érzed csodákra képes
e lelkedből kiszakadt örök létű szépséges próbálkozás
benne minden nap minden pillanat mikor szűkül már a fény
Nincs megállás
Rezgő pengeél,
nyárfalevél-fényjáték száll,
az út két oldalán.
Megyek előre.
Fekete függönyök
hullnak a tükörbe
minden pillanatban,
arra, ami voltam.
Önjelölt
Rengeteg tehetséges ember kallódik el ilyen-olyan süllyesztőkben, hogy soha senki nem figyel fel rájuk, míg a hozzájuk képest gyomnövény szintű tehetségtelenek karriert építenek. Hiába na, "jókor kell jó helyen lenni", szokták mondani, persze a karrierhez sokkal több is szükségeltetik.
Triáda
Tézis (Mégis)
Tudnod kellene, nem lesz mentség:
Eljátszod megint a szerencsét.
Sóvárogva miközben nézed,
Te vered el a háztól végleg.
„Kezet fogván, térdet hajtván..."
„Kezet fogván, térdet hajtván
jer, menjünk a táncba!”
(Mátrai kódex 1670 körül)
Őszintén szólva, nem az én évem az idei! Csak a népdalok keserveivel lehetne hűen leírni, mennyire nem az! Volt ebben az esztendőben már minden: leginkább bánat… S nagy felismerések is barátságokról, kapcsolatokról, művészetről és az internet világáról is. Ha valaki egy adott korban él, azt sem tudja feltétlenül kizárni, de abban már nem vagyok biztos, hogy elébe is kellene állnunk, ahogyan Cymbeline, Britannia királya tette ezt.
Napraforgó
Amikor a napraforgó is csak a Holdra néz,
s elmennek a fák az utak mellől,
fül helyett majd sikolyom
borítékolom...
Mórotz Krisztina: Hány arca van
Hány arca van a félelemnek
ahogy lecsorog nyirkos falakon
zümmög a falban cincogva
mint vacogó egér-éhezés
nedves lepedőkön szárítja álmát
belerezzen ölel sikoltó párnát
Játszottál...
Játszottál…
Te aztán tényleg voltál
gömb és labda
szerelmes és mafla,
mikor milyen lapot
adott kezedbe
Sorsod, a kajla…
Elvtelen elvekkel
Sötét burkolta az erdőszéli kis tisztást, öbölszerűen vették körül a fák.
Csillagok hemzsegtek a nyári égen, a Hold olyan kövér volt, mintha már tovább nem is hízhatott volna. A tölgyfa alatti zsenge, zöld füvön, tábortűz mellett, csak úgy natúrban, plédek és hasonlók mellőzésével, a füvön folyt az amatőr bölcselet.
Kép(s)zelet
Ingázik a vágy, hol alakos árnyak jég
és víz közül égnek emelik vészrágta,
mézízes alapját.