Salétromot borzongó
sötét folyosók.
Viszlek magammal,
Fölém borul. Természetellenes
a csüggedt ágak engedékeny rendje
(a körülzárt víz zöldjére beles
egy hasadékon át az ég gerezdje).
- Élet, élet, rongyélet! - gondolta kacsamama, miközben frissen kikelt csemetéire tekintett. - Ilyen rusnyát, mint ez a görbelábú, hosszúnyakú, lapos fejű, alaktalan még soha nem neveltem. Legjobb lesz, ha akkorát csapok a fejére, hogy odébbáll, aztán lesz vele ami lesz.
Csapdosta is a fejét rendesen. A rusnya kacsafióka - nevezhetjük rút kiskacsának is -, egyre hangosabban ismételte:
- Mama, mama szeretlek!
Akkora mocsok vesz körül,
s olyan széles az árok,
Jákob ölében Isten ül,
s én lajtorjámra várok.
Na végre! Az oltárról elhangzott az „Ita missa est”, majd Bernát atya kivonult a ministránsaival Még lengett a bronzharang mázsás nyelve, miután odasózta az utolsót, de a hívők már kitódultak a Templomtérre és beolvadtak a Mihály napi búcsú forgatagába.
Ahová álmod visz,
arra járok én is.
Mire odaérnél
hajamban már ősz tincs
világít az éjben.