Bélyeg van
a vonódban
bélyeg
ahogy játszol
A tizenkettedik hattyú
Bizonyosan az idő villámgyors száguldása is szerepet játszik abban, hogy egyre közelebb kerülnek hozzám gyermekkorom nyarai. Mintha csupán röpke pillanatok teltek volna el, úgy suhan el már-már fénysebességgel életem száguldó hullámvasútja. Néha beleszédülök hatalmas magasságaiba, levegő után kapkodok a nagy kanyarok előtt, akár a magas csúcsok meghódítói, hogy aztán mielőbb célhoz érhessek a lejtős szakaszokon.
Őrizkedj csikorgó fogakkal kiejtett szavaidtól,
az üvegszilánkoktól, melyek jéggé fagyasztják
lelkedben a hópelyhek táncait,
a tündöklő csillagok nyaktörő útjaitól,
a tűzpirostól és a violakéktől,
- No, fiam nem vagy már gyerek, épp ideje, hogy felhagyj ezzel az ostoba hobbival. Még nem is éltél, amikor ezek a csotrogányok jogszerűen rótták, nyűtték és mérgezték az utakat. Egyáltalán nem értem, mi vonz hozzájuk ilyen megmagyarázhatatlan módon. Az egész hátsó udvar, sőt még a kert is tele van velük. Alig tudok bejönni, kerülgetem őket, mint egy giliszta a földalatti jobbra-balra útjain.
Minden jó vívmány hamar elterjed globalizált világunkban, így, miután az öreg kontinens németalföldi országában hellyel-közzel ma is legális az eutanázia, képzeljük el, amint ez világméretűen és demokratikusan bárkinek alanyi jogon jár majd. Most épp egy másik országban vagyunk ahol a következő párbeszédet sikerült csalafinta módon közkincsé tenni.
...