Valahogy megéreztem, hogy ez a néhány óra
ismét nem lesz majd sima,
bezakatol a vonat, s kiáramlik
a bűzös emberek hada,
kik rohannak majd tovább,
kergetve mindent, mi délibáb,
s én ismét oly kicsinynek hiszem majd magam,
mint a tömegben eltévedt süketnéma gyermek…
Kelebi Kiss Istvánnak és Schmidt Tibornak szeretettel
Magam sem gondoltam, mikor kocsiba ültem,
mennyi felesleges limlommal térek majd haza,
parkolóhely sehol, mert a szomszéd lány éppen
a vadonatúj sárga színű járgányát csutakolta,
három helyet nyomban el is foglalt, úgy vélvén
övé a világ, fiatal bájait csak úgy szórta, a feneke
fölötti liliommal szemeztem egy darabig, majd
dühömben hátratolattam, s megpróbáltam elkapni
a két párhuzamos vonal közötti síkot a térben
akkor is március hatodika volt
bőszen zuhogott az eső
hajlított ágakat arcunkba
zúzott borított ránk dőlt
és az újságot visszalapozva
tizenkét fokos napsütéses tavaszt
virágillat takarót jósló mézelőt
bolondosan pajzánul játszott az idő
s a felhőit nem mutató kék légből
zuhant alá a nem várt öröklét
Huszár Katinak
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=4lc8Ws2IR90#!
Az élet mezején néha szárnyszegetten
fázunk, szállunk, s miközben átölel a fény
víztükörben torzul el az arcunk,
angyalokat hívunk, mégis elröppent
minden, mi szép, s szívünk kamráiban
másképpen fordul meg az elfáradt vér...
És eljött a nap, mikor
megéreztük , nincs tovább,
retúrjegyekkel kerestük
útjaink szabadsággal teli fókuszát,
s mégis borotva élen táncoltunk,
Angyalok fújják a földi mezőkön
Pajkosan, lágyan a tél-fuvolát
1. Ouverture
Ironikusan könnyű csak
megjegyezni,hogy az egyik vers
mitől különb a másiknál,
vagy egy jellem szikárabb-e,
ha naponta apró puzzle darabokká
aprítják, majd illesztgetik 3 D-ben,
esetleg program híján csak úgy a síkban
szükségképpen bonckések nélkül
fertőtlenítőszerek hiányában
gennylázas az ébredés.
Néha felzokog ez a
reménytelenül keserű világ,
melyben ott ragyogsz valahol a
sárguló nap végetlenjében,
a holdsarlóban, a csillagok
kozmikus ölelkezésében,
a nyár végi kékben,
csüggesztetten ott tündökölsz
a vörösben botorkáló lenyugvóban,
a küllők alatti Hélioszban.
Őrizkedj csikorgó fogakkal
kiejtett szavaidtól,
az üvegszilánkoktól,
melyek jéggé fagyasztják
lelkedben a hópelyhek táncait...