A villogó /régen képcsöves/
tizenkilenc colból rám ugatott
regnáló királyunk, magabiztosan,
a mindentudók bölcsességét osztva,
vörös hajad lángolt felém
a megolvadt tömegben
"Sunt lacrimae rerum"
Lobogó lángok,
testünkre fonódó fény,
ma még rád várok,
még bennem él a remény,
eltűnt utunk, megállok