Szoborárván
I.
Mióta láttam
a keringő sirályokat,
hogy a szeméttelep
fölött
miként vesztik
méltóságukat,
nem hiszek
a tenger fölötti
kékben
szikrázó
napsütésben.
„Latrokként tér és idő keresztjére vagyunk verve, emberek.
Elalélok, és a szálkák fölriasztanak.
Ilyenkor metsző élességgel látom a világot.”
/Simone Well/
Furcsa, ködös légkör, a világ peremére szorult tárgyak, ősi érzések, síron túli csönd, s néha a dermesztő némaságba belezúg valami megmagyarázhatatlan hangfoszlány. Talán csak a fantáziám szülötte, de lehet, hogy a lelkek szférája önti ki fájdalmait és örömeit egy másik individuum előtt.
Tizenhárom perce nézek egy pontot a plafonon.
Elvileg, ha hiszek benne meg tudom mozdítani.
Állítólag.
Nem tudtad?
Sőt, lehet hinni úgy is, hogy közben egy csomó mindenben nem hiszel… zavaros?
Az.
Tizennégy perc.
A pont változatlan, a hitem fogyóban.
Nem teszek fel kérdéseket, aki kérdez az túl sokat akar tudni. Egyre többet. Kezdődő anarchia.
Miért?
Csak.
Hinni kell, megmondták. Legalább kétezer éve ez az ukáz.
Szél, szemerkélő eső
Közben átügyetlenkedtem a
Vágányokon, mintha csak
Pár éve – tán júniusban indultam
Volna el, arról az oldalról.
Forró mezők illatával neszez,
míg vibrál távolról egy kútágas,
szikes taván békalencse szemez.
"Ma későn este - zárás előtt pár perccel - egy városszéli bevásárló központban, eddig tisztázatlan okokból egy fiatal férfi lövöldözni kezdett, melynek során 21 ott tartózkodó /dolgozó, vásárló/ személy életét veszítette. Az elkövető tettének végrehajtása után lőfegyverét eldobta és kezét felemelve - mosolyogva - megadta magát egy biztonsági feladatokat ellátó üzleti dolgozónak. A rendőrség a tettest letartóztatta, és a nyomozást elindította. Az ügy fejleményeiről folyamatosan beszámolunk a későbbiekben".
Tükörben vizslattam, hol van bennem a világ.
Csak ragyogott szememben néhány könnycsepp.
Kéklőn álmok futottak ki belőle az égtől a mélyig.
Bámultam őket, míg eljutottak a láthatatlan messzeségig,
s hiába villogtam szemben másodmagammal, mint ikrem.
Nem lettem, nem is lehettem emberebb.
Egyszer Isten, másszor koldus, egyre messzebbre vág
el engem a talajtól.
Csak olykor halandó.
- Asszony! Mi ez a csim-bumm cirkusz az ablak alatt?
- Mi lenne édes egyetlenem, emberjogi tüntetés!
- A rosseb egye meg, ki tüntet már megint és miért?
- Drága párom, a sok sületlenséggel szemben, most valami igazán fontosért tüntetnek a lányok.