Napraforgó
Amikor a napraforgó is csak a Holdra néz,
s elmennek a fák az utak mellől,
fül helyett majd sikolyom
borítékolom...
az abszint gőze sem lepi el a provanci éjt.
A bolond ki sokat ért, de egy napot se élt,
s nem érhet egy dicsőült sem
a lába nyomába.
Akkor majd eladsz egy képedet!
Átokkal sújtott mérhetetlen,
az érthető szélén egyenlőként,
kötéltáncosnak festve egyensúlyban
festi eléd a végtelent...
De védtelen. Nincs páncélja ellened,
nincs ellenem, csak ereje, hite,
reménye, hogy honnan...?
Mind rejtelem.
A napraforgók némán mosolyognak,
s áttör az árnyakon a sárga,
a Krumplievők lassan felegyenesednek,
az Íriszek kopott asztaluk fölé szállt
illatára.
Csillagászok vizsgálják majd,
mit rejt híres képe a Csillagos éj.
De nem lelnek a titkok nyitjára sosem...
Önarcképéből százszor pillant rád, hiába.
Nem érthetik, mert csak ő tudja:
Mit suttog az aranyló nap mögül a szél.
- Fatyol alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges