Mikor narancsszínű az ég
És a tigris-alkony a folyónál
Ugrásra kész
Egy költészetkampány keretében
Az Önceleb Költőknek
Mi is tarthatnánk versenyt
Mennyi nép, s minden nyelvén a világnak,
ajkán e pár szóval mondja el, hogy imádlak!
„Te dua!” milyen vonzódás feszül, ebben albánul,
„I love you!” ki nem ismerné, angol és kimért,
„Ana Behibek” az arab szerelmére bámul,
„Nere Maitea!” mit a hegyek közt egy baszk is ért,
csendes pillanat volt
egy óriás... mezítelen ölelés
melyben a lélegzet is elállt
és ismét írt
egy darabka néma rögöt
Glóriám eldobtam,
csupán mezítelen állok itt…
Könnyed sebezhetően
rímek helyett kacagó ajtókat
faragok szárnyas oltárokra,
hogy mögöttük gömbölyödjék
a horizont áldott állapota…
A kanyaron túl égi féknyomok
fekete szegélyes papírokat osztanak
mert szavaim megszöktek
a talpig semmittevésben
a roppant Ég alatt,
s léptem nesze megbicsaklott,
árnyéka is eltörött
midőn glóriám eldobtam…
Miért pusztul a vár, hogyha még áll
minden fala és benne a lélek
erősebb az idő vasfogánál?
---------------------------------------------
Magadra mért hagytad magadat?
Sírják vén csontjaid az időt,
vagy képzelnek szürke hamvakat?
Hidd el, távol még az Ős Kaján,
köpenyét messzi szelek tépik,
nem veled ül sápadt tivornyán.