P e r o n o n
|
2010.07.04., v, - 00:01 — Pálinkás Imre
Nézem az arcokat.
Álmos tekintetekben az éjszakát kutatom,
sálak, gallérok mögül kivillanva
egy szeretkezést idéző harapás nyomot a nyakon,
vagy csak egy mosolyt,
barátságosan,
de halott világ ez,
üres szemek merednek rám fásultan.
Az idő magába zár,
egykedvűen várok,
tépkedem a perceket.
Átsuhan ajkamon csókod halvány íze,
de szád nyomát a resti ócska
kávéja és cigarettám füstje söpri félre,
fázón húzom össze kabátom.
Vonat fékez,
felsikít a sín,
a rozsdás,
időtől mocskos kocsik alatt,
felvillan egy kép,
a sínek között látom magam
a végtelenbe futó szemétben,
aztán csak legyintek,
magam sem tudom: mennék-maradnék?
Utolsóként felszállok,
hátam az ajtónak vetem
és kipipálom újabb napom reggelét.
