Elapadt könnyek
magzatvize ölte meg
az újszülöttet
Mit szeretnél, álmok álmodója?
Elhagyott a Fény, hideg a világ.
Felejtenél bár, fogva tart a múlt.
Szeretsz-e még, álmok álmodója?
és ha mégis szeretném?
akárhány elmulasztott kép
és akárhány kétely között, hogy igen és
bármit írhatok minden csak pontok közé
zsúfolt inaktív állapot.
és azt hiszem alkalomszerű félmondat,
hogy újra hangot akarok.
Lángolva hagyod el a várost
Vértől dübörgő erek a bőr alatti
Csont feletti tájban
Tudod ott bent
Ahol a puhaságban szív dobog.
egyre csak gombolyítom
kis göbök ujjaim között
ezernyi vékony gyenge szál
ami összeáll
Kivénhedt, megkopott vackára már
mivégre hord az ember annyi lázat,
tántorgó csendbe félemlített házak
jég homlokán megszégyenül a nyár.
Hazafelé
Szalmabála. Holdkaréjderék.
Övcsatján kifakult rézmetszetek.
A tejutat göngyölíti eléd.
Aludj. Álmodj. Értünk. Neked. Veled.