Oltár kellene vagy
valami kő, márvány,
egy asztal gyolcs alatt,
gyertyafényt füllentő
mirha szagú alkonyat.
Lehullt szirmait a hajnal,
fakó pirosan sírta el,
kunyhó mélyén hét suta kis
kölykét mosdatta, szedte fel
Zsefy Zsanettnek szeretettel
Nincs még elég a tankok mosolyából
A hernyótalpakon sikoltó félelemből
Golyókon süvítő halálból
Szögesdrót ketrecekből
Térdre rogyó templomokból
A romok halmazából
külön köszönet Shakespeare Vilmos úrnak
szeretlek
kedvesem
mondd a tengernek
türelem
mondd a szélnek
fűszál ne rezdüljön
ne fodrozódjék
hullám a vízen
parancsolhatsz-e csöndet
az elemeknek?
I. Emma úton
Áttetsző évek illata, mint a pernye
Táskáján szörnyű ómenként fityeg.
Dobol az eső a bádog ereszen
gőzölögnek a macskakövek
rőt bokrok közt húzódom meg számolom
a füzérben hulló gyöngyöket
Vízért kútra kellett menni
és nem volt színház, mozi se,
csak a szürkületbe morzsolt
mesék hű világa óvott
minket a síneken másnap.
mit költő holtáig remél
- adjon hozzá a hű élet -
kövek nélküli mennyet,
holnap ledőlnek új várromok
katlanában főzi álmai
olcsó kölesét mélybe
szédül lilája s egy szonettben
kicsorbulnak babérjai.
Pocsolyákba fáradt, faggyá fásult álmok
Visszasírják kisiklott vágyaik.
Tán titkok még? Vágnak valóságok.
Visszhang: krepp-papír árkok ösztöntárgyaik.