ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Műszerfej hátrahanyatlott a különös ügyességgel összegyűjtött nyihogókon - ő így nevezte a dobozokban található, csomagolásnál használt hungarocellt -betömködte a réseket, és betakarózott egy saját készítésű pihepaplannal. Eldobált cellux gurigadarabokról tekert le annyit, hogy épp elég reklámcédulát ragaszthasson össze. Két rétegűre készítette és közibük kidobált polifom darabokat is rakott.

- Mögöttöd az öbédöt, pörzökútor társam?
- Ögy fél tábla paprikás szalonnát, völö jó szölöt könyörököt, s hozzá öklömnyi hagymát. Kipirult a szömöm is. Olyat látok, mintha délibáb jönnö abból az irányból.
- Nöm én kövösöbböt öttöm, de sokat ittam, mög mörnék ösküdni a Rúzsa Sándor kalapjára, hogy ögy lovas jön.
- És nöm fél tőlünk?
- Úgy látom nöm.
- No akkor pörgössük fölé a röttögést!

- A sóba mártott hegyeket megnyúzzák?
- Nem, csak elfújja őket a szél. Világos fegyverletétel, de piszkos tizenkettő. Te még a talpalatnyi földre is körhintát ragasztanál.
- Igen, mert azok olyanok, mint a bélyegek, de sosem nyálaznám a hátoldalát.
- Most akkor hová jutottunk, kedves Hakapeszi?
- Oda professzor úr, ahol talán már rendes beszélgetésbe is kezdhetnénk, mondjuk a borsöprő al-válfaj fragmentációjáról.
- Igaza van adjunktus úr, a tudomány olyan mint a hagyomány. Ránk hagyták, mi magunkra hagytuk és majd alaposan rájuk hagyjuk. No, akkor térjünk a tudományos témára!

Ötletadó Kelebi Kiss István, Hidaló című verse.

- Szia Hátkézláb! Pecázol?
- Ugyan, hegesztett hidat lógatok át a folyón. Sokkal egyszerűbb az átkelés a túlsó partra így, mint úszva.

Fűtő kell az Élet nevű tőzegbányának,
nem sújtólég,

Talán én vagyok az egyetlen kávét nem kedvelő. Sem ízét, sem bűzét, sem hatását nem szeretem. Nem érzek aromát, illatot és kellemes felkapottságot sem utána. Éppen ezért nem velem történt meg a következő kávéivásos történet. Az illetőt úgy hívták, hogy Valaki.
Tehát Valaki, egy fotelban hátradőlve szimatolta, szaglászta és átszellemült gyönyörűséggel apránként szürcsölgette a forrón gőzölgő, csodálatos fekete levet.

Köztes állapotba sárgul.
A szem pörög,
forró nyár dúl,
határon innen, s azon túl.

Lelőna kiválóan alkalmazkodott skandináv hangzású nevéhez. Szerette ropni. Csujjogatás helyett inkább pörgött, forgott, de a neki nem unalmas legénycsizma verdeső szakokban, az enyhén monoton, buzdító sikongatásokban sem hagyta el magát.

"Holott künnről nem jött volt semmi szép
S utálatosan spekulatív bölcsek
Ősi jaját hadd hangoztassuk itt:
Események mindig csak bennről jönnek."

(Ady)

- Megbocsájtasz?
- Mit, te?

A kotlósok előrelátásból mindig a legmegfelelőbb helyet választják költésre, ami általában, valahol a konyha sarkában egy félkosárnyi szalmában gazdaasszonyuk készítette költőhely. A kivételek mindig erősítik a szabályt. Emlékszem, amikor szomszédasszonyunk mesélte, hogy három kiscsibével kotkodácsolt elő a - bő hónapja eltűntnek gondolt, közben kotlóvá lett - tyúkja. Tyúkanyó lett belőle.