Boér Péter Pál alkotásai
Vég
“Kérem elvtársak, kérem!”... Hogy mondhattam ilyent, hogy várhattam el az engem szerető munkásosztálytól, hogy ilyen mondat hallatán ne szisszenjenek fel. Egyáltalán hova lett a munkásosztály, az engem tisztelő és az általam tisztelt munkásosztály? Kik voltak ezek az emberek itt, akik, nem mint máskor, mikor néha az engem választó nép hangulatilag mélyebbre süllyedt, hanem egész egyszerűen úgy viselkedtek, mint az idegenek. Le kell vonnom a tanulságot, idegenek voltak! De hogy jutottak be ennyien az országba… és ilyen tökéletes nyelvtudással…
Ősapám
Hold aranyozza a rengeteget,
csillagok ezre a fagyot.
Vén-öreg ember az angyali úton,
annyit mond csendben,
hogy székely vagyok!
Szomorán ballag a fehér-zöld lázban,
szent muzsikától zendül az este,
Vonít a magány az isteni tájban,
fásultságában remeg a teste
Az utas
Nagy fékcsikorgással állt meg a taxi a furcsa kinézetű utas mellett, a sofőr kivágta az ajtót és szinte ordított:
- Na, szálljon be, nincs vesztegetni való időm!
A szelíd arcú utas beszállt, a sofőr pedig kilőtt, a városon belül 90-nel.
- Maga tulajdonképpen honnan jött, talán a Holdról, olyan furcsán néz ki? - Szólt az utasához. -Hová is akar menni?
- Van magánál térkép?
- Van, természetesen.
- Lenne olyan szíves, megmutatni!
- Parancsoljon.
- Na kérem, ide megyünk.
