ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Egy begombolt buldog tombol. Bolhája hája kergeti a plafonra, mert nő és gyarapszik. Ő pedig már olyan, mint a csipkefa bimbója, fa is bimbó is. Csipkedve is megehetetlen ez a kis szörnyeteg, ami őt zabálja épp.
Vonyítani sem bír, feltépte magában a sírógörcsöt indító, kutyaeb rakéta nyomógomb dobozát és belehasít a levegőbe, amitől az apránként megrepedezik és keményen potyog mellé. A kialakított légszomj vákuumtérből nem ösztönei, hanem a hízó húzza ki.

- Boldog Ludovicus napot kívánok én egyetlenem! Hoztam egy nagy csokor szöcskerügyet!
- Be boldog vagyok ó Lajosom, hogy köszöntesz! Ha nem tetted volna, fél évig duzzognék. Tudod ez a tempós nap, amit már harmincöt éve ünneplünk, amióta hozzánk is begyűrűzött végre a civilizáció szele, annak egy szeletkéje. Azóta már össze-visszajárta a világot.

Tizenkilencedik századi holmival bebútorozott szobában járunk, ahol az alig restaurált, épphogy karbantartott, minden irányban domború, hatalmas darabok egy színház díszletének is beillettek volna. Amennyiben odakintről nem hallatszik folyamatos, kiszámíthatatlan hadi mozgásra emlékeztető csúcsforgalmi zaj, minden belefeledkezhetett volna azokba a - mai szemszögből - csodálatos, régi időkbe.

Pókháló, vagy ablakra fagyott furcsa jégvirág mögött próbálkozik a nap. Jéghavas, szétfagyott minden. A klorofill zöldje úgy szállt el, mint átlátszó, vékony lapból a papír. Kicsit szutykos, kormos is lett... Fűtenek és a szmog is keperkedik hangtalan, csepp formájú erezetek összességébe. Már csak esztétikai lény, élettelen tárgy ugyan, mégis röntgenfelvétel elevenségét idézi.

- Sanyika, azonnal nyiss ajtót a nagypapának!
A tizenhat éves, szép nagy, világvizsgáló Sanyika nyitott. Mindig szerette a nyitott kérdéseket, soha nem csukta be őket, mint most nagypapa után az ajtót sem.
- Szervusz kisöreg! Hol is dolgozol? Eszembe jutott, már segédmunkás vagy!

A 86-os elítélt csak az utolsó utáni percben hagyta abba a röhögést, amikor felfogta, hogy bárkit és bármit mozgatna meg, be kell vonulnia. Olyan még nem fordult elő, hogy szükség esetén lakosztályt ne rendezhetett be magának, de itt a viszonyok némileg különböztek.
Félt, mert egészen más, mikor sorozatkilövésre ad parancsot, ám sokkal kellemetlenebb, ha a géppisztolyok - hátborzongató belegondolni is - az ő személyét veszik célba.

Csomafül szabadságon volt éppen és úgy gondolta, jobbat tesz neki a magány, mint egy nagy zsúfolt méhkasba integrálódás. A Tarcsisün Mókusszikláján kivett egy bungalót és mászta-mászta a hegyeket. Ablakából kétszáz méter mélyre lelátott, amitől elmúlt minden gyomoridegessége. Úgy látszik, fordított tériszonya lehetett.

A felsorakozott Oscar díjak mögött, Einstein szív egy nagyot a pipájából és végigmustrálja a kivilágított Eiffel tornyot. A Mars-mezőn háromlábú kameraállványok tötyögnek egy nagy sajtókonferenciára. A rendező, zsiráfnyak formájú és mintázatú mikrofonokat rakott egymás mellé, s a már szép számban összegyűlt politikusok hevenyészett lóhátra ülnek. Gyalogtempóban pufogják ki a kézzelfogható és gyűrhető szmogot.

Piros mezőben, a sűrű paradicsomszósz talaj tetején apró rántott tökszeletek lebegnek, sötétkékes fehér szederhabég készül rájuk telepedni. Olyan az egész, mint egy tájkép. A sok piros ligetecskén, bokroknak látszó petrezselyemlevél és bolyhos bundagallérra emlékeztető prézlibevonat melengeti, a téglaszín gyepszőnyegen heverő, száradt tincsekbe fonnyadásnak is felfogható tököket.