ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Egy picit ragyás szárú levélről alácsöppen a harmat. Odébb, kalászhoz hasonló gyom hajladozik a kora reggel szellőjétől borzoltan. A már felkelt nap bokrok mögül piroslik és a dombtetők elkékülnek. Keserűgombaháza alól egy bogár evickél más irányba, a nappalok étekké válásának veszedelmével szembesül megint.
A kókadt, fonnyadónak látszó éjszakai alvás után széttárja levelét a papsajt,
s a rózsaszirmok is nyújtóznak egy nagyot. A mező sárga virágai újult egységbe tömörülnek, millió pollenszóró és bibe bujkál a szirmok közt.
Egy madár, két nagyot csap szárnyaival és elindul bogarászni. Szabályosabb, félig zöld levelet nagyítóval sem találni, mint a zsálya, középtől mindkét oldalra egyforma szimmetriába hajolt levele.
A völgy patakja halkabban csobog mint éjjel, pedig apró halak és fülbevalós zsiráfokra emlékeztető, kis csápos rohangálók verik fel a csendjét.
A fűerdőben rakott bogárösvény kanyarog és egy sün egyenesedik ki gömbölyödéséből. Már túl jól ismeri a csapásokat, ízeltlábúék hadiútvonalait.
Egy puli vakkant és subája alól kimászik a juhász is, bégetés tölti be az oldalt. Még fejni kell, aztán indul a nap. A tölgy ágai közül méhkas függ alá és a pinty- és cinkefészek lakói is a biztonságosabb röpködésbe fognak.
Egy korhadt fa tövében apró békatócsa, az ebihalak rá sem füttyentenek a napszak változásra, az alga alatt tökéletes biztonságban érzik magukat. Az öreg korhadék mellett szálegyenes fák magasodnak, mintha eget szeretnének karcolni.
Lejjebb megkékült búzavirág, ki tudja hogyan tévedt oda, talán bársonyos, piros szőnyegen, mint államfők a legkellemetlenebb helyekre. Szél fújhatta el.
Az a harmatcsepp, ami elkezdte, még mindig gurul, épp most csöppen alá a levél végén. Egy gyík hihetetlen pontossággal lövi ki nyelvét, már meg is itta. Fut tovább, s a domb alatti tarló már ismét talpreszelő.
Lassan minden felszáradt, kivéve a festő ecsetét, aki nem bír betelni a hajnal kavalkádjával és csak rója az egymásba kevert színeket.