ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A parázs vitában egyik fél sem győzött. Az ötödik X táján menetelő férj és feleség, egymást győzködték.
- Te trombitafülű, nekem mondhatsz, amit akarsz, akkor is jobb volt az előző rendszerben!
- Letrombitafülűztél!? Tudd meg, ha újra lesz Singer varrógépem, végigfoltozom az egész lúdbőrödet. Én most befordulok a falnak, ne is szólj hozzám, megértetted!

Aki nem tud futballozni, ássa el az árnyékát is. Toporgó akárhányszor átúszta a folyót és kedvtelésből bármikor lefutott tíz-tizenöt-huszonöt kilométert, kerékpározott reggeltől estig, kajakozott, néha súlyt emelt, de kerülte a labdát.

A "főszereplő" nem tudta még, hogy meg akarják vonni a címét. Legalábbis megpróbálják, mert ami lehetetlen, az lehetetlen. Valahol, az Aradi út közepéről levillamosozzák azt a két megállót, úgy gondolták, még érdeklődnek egy keveset az illetékes atyától. Bérmálás esete forgott ugyanis fenn, s mert az idősebb korosztályt módfelett meglepte az este kilencre kitűzött időpont, megszerették volna kérdezni a Szent László templom akkori plébánosától, de már hiába csengettek.

Pirkadt. A nagy fehér kutyák úgy hallgattak, mint a távoli hegytető még el nem olvadt hósapkája. Ion és Florin a deszkafélékkel bekerített, rögtönzött gyűjtő előtt fejt. A hevenyészett tákolmány látszólag egyedüli szerepe az volt, hogy Florin a beterelt birkákat, a hiányos kutyaólra emlékeztető, ágakkal és fóliával fedett, szűk fejőkijárathoz hajtsa, ahol a másik - a hátsó lábakat elkapva, hüvelykujjának bütykével, rutinos sebességgel fejte őket egymás után. Szép élet a csobán élet, csak egy kicsit hűvös.

Mindenfelől ujjal mutogatnak rád. Úgy érzed, legjobb lenne egy óriás, csak neked készült, beton-homoksivatagba rejteni magad, nem csak kobakodat, hanem úgy általában, mindened. Már olyan piros az arcod, mint a legutolsó nagy pofon bevételezésekor, pedig fejjel felfelé meneteltél te is... akarom mondani, hatalmas perspektívagyár zakatolt benned. Nyerni kell mindenáron, gondoltad, nem számít, ha semmi értelme sincs. Persze nyerni sem elég, megalázni kell, sárba tiporni, úgy ahogyan most téged.

Az ürge egyfolytában tizenhét órát loholt a vonat mellett. Szerencséjére, gyakran megállt, néha órákig vesztegelt egy-egy állomáson, így a lemaradásait be tudta hozni. Mire odaért, újra elindult, ezért az ő futama folyamatosra sikeredett.

- Körbejártak, körbe...
- Beleábrándultál?
- Ja, nagyon sörös lett. Tisztára úgy kérdezed, mintha ott lettél volna. Ez borfesztivál volt kérem, de mindhiába ugrándozott magasra kancsójából az egri leányka, bőgött a bevörösödött bikavér, szálkásított tisztességgel az aszú...
- Meg kell vallanom, kongás-biztos bizonytalanságba csöppentem, begörbült mindkét ajakam. Előbb fölfelé, majd lefelé, aztán aszimmetrikus egyenlőtlenségbe.

Az anyag öröktől valóságát ép elméjű halandor nem kérdőjelezheti meg. Ezt onnan is tudjuk, mert a nagy, mindenkortól egybegyűlt anya-anyaggolyóbis-konglomerátum - ami a rengeteg, később egymással inkompatibilissá vált elem egymás keblére sűrűsödését jelentette - meséli, amint egyszer csak a besűrűsödés csúcselágazásánál, az egyik, köbmilliméterben 8700 megatonnányi - mondhatnám a nevét is, de minek -, anyagösszetevő felkiált:

- Bent van a király, éljen a király!
Skandálta a tömeg. Villogtak a vakuk és a riporterek egymást félrelökve próbáltak elsőnek a nagyúr közelébe jutni. Az egyik kevésbé informált elgondolkodott. Miféle kiabálás ez? Eddig a filmekben és az irodalomban is, a még létező monarchiákban is azt hallotta: “Meghalt a király, éljen a király!”.
Otthagyta a koronás főt és elkezdett kérdezősködni az emberek között. Egyik-másik eleinte viccelt, de végül csak megnyíltak.
- Emberek, miért “bent van a király, éljen a király”-t harsognak? Valami mauzóleumot építettek az előzőnek?
Kitört a nevetés.