ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A minap, szokásomhoz híven kiültem a dombtetőre, onnan néztem szerteszét és hallgattam a fák lehulló levelének lágy neszét. Mi tetszik, hogy ezt már megírta valaki? Dehogyis, ő jelen időben, én múlt időben fogalmazok.
Rondán megváltozott azóta az idő, másképp működik a meteorológia. Én ugyanis, a szélcsendben egyáltalán nem hallottam semmit a lágyan ide-odalibbenve aláhulló levelek pottyanásából. Mi következik innen? A mai csend egészen zajos, nem olyan mint a régi. Tehát csendzaj ártalomban bámészkodtam.

Csak akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen autótolvaj vagyok, amikor már majdnem beletört a kulcs a zárba. Nem értettem, miért nem nyílik, a kilincset majdnem letéptem. Bordó Dacia, a rendszám utolsó két jegye 96. Újból megnéztem, jól látom? Tekergettem még egy keveset a kulcson, aztán megpróbáltam eltávolítani, mert már nagyon figyelt a portásfülkéből az a barna egyenruhás kisöreg, aki állandóan pálinkával táplálkozott. Messziről bűzlött és időnként a pisztolytáskájával is játszadozott.

A három barát beérkezett a korábbról ismert állomásra. Máskor nem szokta a bemondó, de valamiért talán különlegesnek érezte az alkalmat. "Szegletfa..." Ismételte háromszor, majd folytatta. "Vonat indul a második vágányról Nagyfalva felé." A köztes megállókat unhatta felsorolni a mikrofonnál ülő, mert ezt éppen elégnek találta közölni.

Bátai Tibor, Összezavar, kimerít (sikerült megúszni) című versére

Édes naplóm! Néha történnek velem olyan dolgok, amelyeket csak neked merek elmesélni. Ez is olyan. Életem elején, mikor a tanulás rögös útján elindultam, még nem voltak bütykeim. A cipőm kulturális szellőzése roppant komoly hiányosságokat szenvedett emiatt. Soha nem neveztem őket tyúkszemeknek, mert nem baromfik ők, sőt nem is barom fiak. Alig van közük a barmokhoz.
Az élet egy folyamatos szárba szökkenés, amit beérés után enyhe hervadás, majd azt mesélik, hogy teljes a fonnyadás követ.

A világítótorony körül vihar dúl,
később a köd is alászáll.
Villogni akarása a
kétségbeesésben sem kapcsol ki.

Nézed, hogyan mar ki az erdők zöldjéből az ősz
Mintha mindenik levél beteg szív volna
Sebzett körmökkel, s vércseppekkel?
Bennem is verdes egy furcsa és törékeny levél
Mely az idő szeszélyén ring és sír…