ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Talán háromszor három méteres lehetett az irodája, mögötte egy sokkal kisebb laboratórium. Bár az is lehet, hogy azonos méretű helyiségek voltak, csupán az utóbbit egy óriási asztal foglalta el, ami mögé beoldalazott. Egy székre szorult, háttal a falnak és úgy érezte, a világon sehol sincs vonzóbb hely.
Rajta kívül senki nem tudott eligazodni a kémcsövek, üvegcsék és látszólag összevissza dobált papírfecni rengetegben, de ő, a professzor úr, soha nem nyúlt mellé.

Meghatározhatatlan napszak volt. Az éjszaka vége, esetleg a kora est beállta derengte át a fura teraszt. Szürke kiült egy karosszékbe, nézegette az ide-odalengő fellegeket, onnan bámult szerteszét, s hallgatta a városszéli megafonok lágy neszét. Észre sem vette a fényszórókat, de egyszerre a teraszon termett váltóbarátja, akit már negyedik napja várt.

Már megint csomagolnak, a köpönyegajtón is kattannak a lakatok. A szokásos útvonalon és a családra akkor jellemző, akkurátus időkezeléssel érkeznek az állomásra. Másfél órával az indulás előtt...

Az utcán, csellengés közben döbben rá az ember, mekkora felelőtlenség ez! Mert "ablak nincs az emberen, mód sincs rá, hogy beléd lássak én". Nagyon régről dereng ez a dalszöveg, ami lehet hamis állítás is, de ha nem, akkor rém felelőtlen. A szöveg többi része nem érdekes!
Most, amikor megtanultuk, hogy a világot az autóstopposok teszik tönkre, azokat pedig a világ - vagy mi? -, hogy engedhetünk ablaktalan embereket kóricálni?

- Hívjátok hozzám Olvasztó Taplár Sövöményt, ismertebb nevén Sáros Latyakot!

- Hé inas, kullogjon ide szélsebesen!
- Elnézést uram, nem vagyok inas, már leszolgáltam az esztendőket! A segéd titulus boldog birtokosaként hánykolódom a maga irányába. Szeretnék mielőbb mestervizsgát tenni.

A látogató elcsodálkozott a gyermekek nyakában lógó furcsa kábelek láttán. Kicsikét veszedelmesnek gondolta, de rájött, hogy valami védelmi rendszer tartozékai lehetnek.
- Érdekes, példás rend van ebben a játszószobában, ott hátul szinte porosak a babák, építőkockák.
Az óvónő nagyon elpirult, de kénytelen volt megvédeni a mundér becsületét.

Semmi extra nem történt, csupán Józsika ébredése után elkezdett emlékezni. Ez máskor is előfordult, de most eszébe jutott, hogy drága édesanyja, Hamubansült Gyuláné, született Tenor Ila, előző este elbúsult. Rátört egy hétköznapi anyukabánat, mert elfogyott a cukor.
- Édes, drága gyermekem Józsikám, nagyon boldog lennék, ha reggel lefutnál a boltba és vásárolnál egy egész kilogramm cukrot. Mindkettőnk, sőt még édesapád életét is beragyogná a fény.

- Kicsit besűrűsödtem...
- Erre a hígító az igazi gyógyszer, egyetlen barátom! Térülök, fordulok.
- Elment a józan eszed?
- Nem kérlek, nincs észmenésem, bár ha lenne, azonnali agyfogót kellene használnom. Én mindig, mindenre tudom a megoldást, ezért örülhetnél kettőnk soros, hosszan tartó, már nem is emlékszem mikor kezdődött barátságának. Örök barátság legyen az, szerintem már percek óta tart. Indulok, hozom az ellenszert, különben még sűrűbbnek fogod érezni magad.

A hasad megböki valami. Jé, hét ágra süt a nap és annak az egyike végigkarmolja és csiklandoz. Az előbb még zuhogó nyári zápor odébb is állt. A mindent beragyogó szivárvány, a láthatár széléről színeket dobál alá. Amott, a szürke háttérbe veszett, szegfű pirostól liláig színeződik és tenyered is lemarkol belőle egy darabot. Nem akarsz átmenni alatta. Minek is tennéd? Ezen az oldalon ugyanolyan jó.