A látogató elcsodálkozott a gyermekek nyakában lógó furcsa kábelek láttán. Kicsikét veszedelmesnek gondolta, de rájött, hogy valami védelmi rendszer tartozékai lehetnek.
- Érdekes, példás rend van ebben a játszószobában, ott hátul szinte porosak a babák, építőkockák.
Az óvónő nagyon elpirult, de kénytelen volt megvédeni a mundér becsületét.
- Tudja kedves uram, a gyerekek otthonról hozzák a nekem értelmezhetetlenül okos telefonjaikat és azzal mindent megoldanak... Nagyon nyugodt, csendes, mondhatni túl csendes ez a mi munkahelyünk...
- Ezt én is látom, kedves óvó néni, nem olyan mint a gyermekkoromban, még csak nem is hasonlít!
- Azért tessék befáradni, tisztelt gyermekvédő úr. A kisdedek már várják, örülök, hogy megérkezett!
Somahegyi felbátorodott és a teremben körben kuporgó gyerekek közé ült. Persze egy székre, mert már nem volt olyan ruganyos, mint negyven évvel korábban.
- Üdvözöllek benneteket, drága gyermekek! Én, a "Szabadítsuk meg a kisdedeket a rájuk nehezedő kényszerektől" alapítvány aktivistája vagyok. Tehát azért jöttem, hogy segítsek nektek a sportosan élethez, tanuláshoz. Ússzatok, fussatok, járjátok a természetet, dolgozzatok! Legyen belőletek jó matematikus, fizikus, orvos, vegyész, vagy bármi, ami lenni szeretnétek. Tudjátok drága kisdedek, mi, azért küzdünk, hogy a modern technika ne lopjon el benneteket a mozgástól és az egészséges élettől. Te ott, tüsi hajú kisfiú, mondd, mit szeretnél? Minden vágyam, hogy teljesíthessem óhajaitokat!
- Ja, mert te vagy a mesebeli békakirály. Amúgy meg lány vagyok!
- Bocsánat, nem akartalak megbántani! Hogy hívnak, kedves kisded?
- Kerekes Dzsontravoltának, nagyded. Ha még egyszer lekicsizel, orrba rúglak!
- Hogy mondod?
- Na nézzétek srácok, már ez is húzza az orrát! Mit szeretnél? Így hívnak, mert ez egy normális név!
- Jól van na kicsikém, bocsánatot kérek! Még egyszer megkérdezem, mit szeretnél?
- Én a legújabb, legmenőbb gigás, sőt hektobyte-os, szuper csúcs laptopból kérnék egyet. Mire hazaérek, remélem installálva, rendszerbe kötve, használható állapotban találom!
- Ö..., ö...
- Nagyded, te mondtad, hogy teljesíted a kérésemet Még csak azt sem mondtad, három legyen, kettő vagy egy. Nagyon tisztességesen megmaradnék az előbb említettnél.
- Egészen furcsán beszélsz te kislány, olyan nagyon felnőttesen... Hány éves vagy?
- Négy és ott ül a tesóm!
- Jaj, de aranyos kislány, hosszú göndör fürtökkel!
- Fiú vagyok, nagyded!
- És téged hogy hívnak?
- Engem Kerekes Dzsonravoltának.
- Téged is?
- Valami zavar, öreg?
- Á dehogy... Édes kisfiú, mondd kérlek, te mit szeretnél?
- Én egy ugyanolyant, mint a lüke húgom.
- Mennyi a korkülönbség köztetek?
- Most mit firtatod? Olyan vagy, mint egy vírus, amelyik tönkreteszi a számítógépet! Nem egészen egy év.
- De gyermekeim, kisdedek!
A sarokból egy másfél méter magas, hatvan kilós, jól fejlett kiscsoportos odadünnyögte.
- Megverlek, sőt tüsi Dzsonravoltát is rád uszítom. Rámászik a fejedre és letépi a füleidet ha lekicsizel! A deddel nem tudok mit kezdeni. Kékdinnye, keresd már meg a Google-ben!
- Az a pici gyermek ott már tud írni? Miféle neve van?
- Milyen lenne? Normális. Ismerhetnéd a Fix Traktor műsorát, a múltkori győztest Kékdinnyének hívták és azt kértem a szüleimtől, hogy a hülye Edina nevemet, rögtön változtassák Kékdinnyére.
- Mi az az Fix Traktor, kis gyermekem? Én azt hiszem, te nagyon, nagyon korai, dicséretes érdeklődéssel fordulsz a mezőgazdaság irányába!
- Srácok, ez nincs magánál. Az Fix Traktor a legmenőbb műsor! Olyan igazi, csúcsszuper emberek és nagy lúzerek is vannak benne, de a győztes mindent visz. Örökre megjegyzik a nevét. Érted? Nem két-három napra, hanem örökre! Még fél év múlva is fognak emlékezni rá, annyira örökre.
- Tehát ezért hívnak téged sárga, bocsánat Kékdinnyének. Ezentúl nem kérdezek fölöslegesen.
- Öreg, a te mániád az, hogy lekicsizz minket? Kékdinnye három éves csupán, nem tud írni, de fonodirektoros Iphonja, ahol a Google-be egyszerűen bemondja amit akar, az pedig visszaválaszol.
- Értem, a kedves édesapja...
- Igen, a drága édesapja csinálta neki, mert szereti a gyermekét, nem mint maga, aki el akar minket távolítani attól, ami jó!
- Megtaláltam. Sértegetett minket, ez azt jelenti, hogy picike, aprócska!
- Szégyellje magát, akarom mondani szégyelld magad!
- Gyermekeim, az internet kétélű fegyver! Ti még nem tudjátok felfogni a veszélyeket, nagyjából a géppisztolyhoz tudnám hasonlítani. Mind a kettőt lehet számtalan jó és rettenetes dologra használni. Ö..., ö...
- Ezt az ö...t már hallottuk, folytasd!
- Ö..., ö..., a géppisztoly esetében, most hirtelenjében nem jut eszembe az a számtalan jó...
- Na figyelj öreg – szólt a háttérből a másfél méter magas, hatvan kilós kisfiú –, nekem egy géppisztolyt szervírozz, de nagyon gyorsan! Jocóéknak, hetes darab ultra csúcs szuper mega-terra-giga, meg minden byte-os laptopot, mert a szüleik, ledolgozzák a magukét, aztán úsznak, futnak, táncolni járnak. Valami elvből, vagy miből soha nem számítógépeznek. Éjszakánként - na tudod te -, már öten vannak. Azt mesélik, rettenetesen idegesítő. Ezért mind az ötnek kellene, akarom mondani nagyon kell egy-egy gép. Főleg a két, azt hiszem huszonnyolc éves öregnek. Rakass egy olyan programot beléjük, ami biztosan húsz perc alatt függővé teszi őket. Utána megszűnik ez az elképesztő családtúlnagyobbodás.
- De gyerekek, ti tulajdonképpen mit csináltok a számítógéppel, hiszen írni sem tudtok?
- Na igen, de Kékdinnye apukája százszor rendesebb nálad, mindannyiunknak csinált fonodirektoros keresőt. A Skype-ról, Yahoo Messengerről és egyéb videóchatekről se feledkezz meg! Ki akarnál zárni bennünket a világból?
Lázadás jelei mutatkoztak, a gyerekek izegtek-mozogtak, felálltak és éppen rohamra készültek, amikor az alapítványos segítő ember gyorsan kereket oldott. Maga után bevágta az ajtót, szerencsére kívül benne volt egy kulcs és leroskadt a fal mellett a lépcsőn.
A dörömbölést már meg sem hallotta, mert olyan rövid ideig tartott, hiszen mindenki visszament gombot nyomogatni. Amint becsapódott az ajtó, a gyerekek elhalkultak, füleikbe dugdosták a hallgatókat, rátapadtak az ilyen-olyan szerkentyűikre, némább óvodát el sem lehetett képzelni. Pillanatok alatt elfelejtették ezt a ronda, törölni való virtuális játékot, aminek a leroskadtat tekintették. Az csak gondolkodott, gondolkodott, homlokát ráncolta beesett arccal, szomorúan.
- Mi baja lehet ezeknek a szegény gyermekeknek a géppisztollyal?