ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

- A sóba mártott hegyeket megnyúzzák?
- Nem, csak elfújja őket a szél. Világos fegyverletétel, de piszkos tizenkettő. Te még a talpalatnyi földre is körhintát ragasztanál.
- Igen, mert azok olyanok, mint a bélyegek, de sosem nyálaznám a hátoldalát.
- Most akkor hová jutottunk, kedves Hakapeszi?
- Oda professzor úr, ahol talán már rendes beszélgetésbe is kezdhetnénk, mondjuk a borsöprő al-válfaj fragmentációjáról.
- Igaza van adjunktus úr, a tudomány olyan mint a hagyomány. Ránk hagyták, mi magunkra hagytuk és majd alaposan rájuk hagyjuk. No, akkor térjünk a tudományos témára!
- Amennyiben dühöngő bika egyesíti a nagyváros fényeit, a seprő, Hófehérkével és a hét törpével elkezd énekelni az esőben.
- Igen professzor úr, ezt tudtam, ezért száll a kakukk fészkére.
- Nem amice, már megint tévedni méltóztatott. A kakukk iszkol hidat építeni a Kwai folyóra.
- Jé, és megzenésíti?
- Természetesen. Hátsó ablakot is készít, mit érne a Kwai csilingelő híd anélkül?
- Egy darab észak, észak-nyugatot sem!
- Igen, ezt mondta mister Gump is, akinek nem erdő a neve, mint azt sokan rosszul tudják.
- Énekelte?
- Mister Gump nem tud énekelni.
- Akkor ő a kiskakas gyémánt fél krajcárja?
- Igen, te selejt docensek bosszúja. Teljes gőzzel selejt!
- Akkor professzorkám én is visszategezek. Magától hallottam a csendőrpertu igazságtalanságáról beszélni.
- Docens, te egy maga vagy!
- Akkor maga egy te!
- Én és a nagyapám.
- Na, ezzel a fejjel emlékezz az ifjúságra!
- Szép is volt az, ökröcském!
- Most átneveztél két borsnak?
- Igen.
- Nem baj, Liliomfi profi. Micsoda név, így egyben, Liliomfi... Olyan férfiatlan, mai divatú, felvonulós szájhős.
- Nem vagyok én Marcus Aurelius.
- Ez most hogy jön ide?
- Valahogy eszembe jutott a Római birodalom bukása, bár ha jó tudom nem a mi földünkön élt a pasas. Aztán innen tisztázható, a nem a zenés Kwai folyóhíd hátuljára épült, égre nyúló hátsóablak is. De még mindig nem egészen értem, hogy jut el ez az egész eleven fa, a teljes borseprő hattyúdal helyére.
- Eleven vagyok és gircses-görcsösek az ágaim. Igaz-e?
- Igen, de kár a benzinért, mert a borseprő olyan, mint négy lány egy udvarban. Nehéz élet, nehéz emberekkel!
- A lányokkal?
- Nem velük, szerencsére az nem az én ügyem.
- Már kinőtted őket, drága professzorom?
- Ne szemtelenkedj, mert édes és keserű, a hideg!
- Ezt nem értem...
- Semmi baj, ez a borseprőhöz tartozik meg az előző, felcsavart kérdésed válaszára, kedves, jó torok.
- Jé, meghalt valaki és többes számba laktál?
- Igen, te imposztor! okkal!
- Akkor most ugrasszuk ki a tanút az ugrani készülő oroszlánból!
- Még csak a tervasztalon van?
- Micsoda?
- Hát az oroszlán, azt hiszem még rajzolgatják, mert nem készült el, mint mondottad... Pontban hatkor, szamárköhögésed kezdetén, minden, a borseprő ismeretlen ismerőssé válik.
- Ilyen bizonytalan lettél? Pedig azt hittem, te vagy az erősebb...
- Na kérem, a hecc az, hogy Vili, a veréb mesélte nekem az összes jó borseprő tudományt.
- Vigyázat, elkékült, megvirágosodott, kivilágosodott. Szedd össze a csokornyi borvirágot! Hazafelé menet még gyakorolj, ott egy tányér savanyú krumplileves, jó sok babérlevél van benne. Szerintem fűzz koszorút a fejedre, aztán mikor hazaérsz, bújj az asztal alá, dobd fel a borvirágot és kezdj egy olyan szónoklatba, amit az előbb rögtönöztünk, mi a tudomány nagyjai, seprő, virág és elvtárs - bocs, ezt nem ide szántam, de rondán félre forog a dió, pontosabban a nyelv - és a kedves asszonykád sötét tekintete nem fog agyonütni.
- Már megint jó nekem.
- Jó a professzoroknak.
- Mondom, hogy jó nekem, mert még agglegény vagyok!
- Srácok, vigyétek haza Roncspapát! Negyvenhat éves házas, de a pohárfordulók kiverték a fejéből ezt az apró gondolatot. Nem szeretnék a helyében lenni mikor hazaér...