mit költő holtáig remél
- adjon hozzá a hű élet -
kövek nélküli mennyet,
holnap ledőlnek új várromok
katlanában főzi álmai
olcsó kölesét mélybe
szédül lilája s egy szonettben
kicsorbulnak babérjai.
Pocsolyákba fáradt, faggyá fásult álmok
Visszasírják kisiklott vágyaik.
Tán titkok még? Vágnak valóságok.
Visszhang: krepp-papír árkok ösztöntárgyaik.
bokorban búvó bájos gyermekálmok
utcára kandikáló kíváncsiság
a felnőttkor áhított
de ha kitárul
ellobban a kócos kis varázs
Nem ezektől
a gereznás palástoktól
keresztbefektetett pallosoktól
Ó mily törékeny vagy
pillekönnyű
VERS
tudod milyen gyermekévek
csontra szikkadt semmisúlyát
ölbe venni, mint a lángot?
Porlepte vágyak apró szusszanásai
mint, pergamen rózsa az asztalon,
ringatják el ösztöneim.