ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

"… S hogy ne legyen e tájék eleventől árva, az égi
térre a számos csillagkép, a sok istenalak lép;
csillámzó halakat befogad, helyet adva a hullám;
földi vadnak, rezgő lebegő madaraknak ad otthont.
Még egy fennköltebb, s mindennél okosabb elven, lény
volt, mi hiányzott, hogy rajtuk gyakorolja uralmát.
S ím ember született; kit formált isteni magból
tán az építő…"

(Ovidius: Átváltozások)

…és hogy kitárult az óvóhely, a pince följárati ajtaja - az a szabadság-vasajtó - bedőlt az áldott napfény.
Már-már nyáriasan meleg nap volt, arany pára lebegett, pászmázott a Nap várost viharzó zubogásában.

Vincsente és Csikalina kézbe kapaszkodva – egymás kezébe kapaszkodva – fölmentek a tíz lépcsőfokon, és belevakultak az áprilisi eleji napzuhatagba.
Csikalina gyöngyarcú, szépséges termetű – ám -,  vékonydongájú lányka volt: ki érti, hogy csinálta?

- Asszony, a rendelet értelmében kötelesek vagyunk megtermelni saját energiaszükségletünket. Légy oly szíves hanyatt feküdni!
- Megtörtént!

- majdnem minden történeti alapot nélkülöző írás -

1507 szeptember tizenkettedikén - egy csütörtöki napon – a délelőtti mise idején későnyári napfény aranyozta be a firenzei Dóm-tér köveit, meg a gyönyörű székesegyházat és a mellette álló, Giotto-tervezte Harangtornyot.

Keserűség, göndör szakálla alól, piros fejjel, rongyos kalappal, legörbült szájjal fehéríti a könnyzacskókat, apró, recésre szűkült szemű, sajgó, szabálytalanul kopott, alig kivehető kockakő nyomokra. Szemtáblák redőjén, bogáncsok tapadnak, mint posztón, rőtlőn megnyúlt, sivár grádicsú szívek, hajdan volt, pompázatos tűzijátékok nyomaira és mocskosan löttyszerű égbolt alá zárnak.

Ama napon – 1850. augusztus tizennyolcadika volt -, melynek reggeli óráján Honoré de Balzac a szokottnál is erősebb nyomást érzett mellkasában (és hiába dörzsölgette immár hideg vízzel, elillanó, illatos illóolajokkal), végül megadással ráborult az íróasztalra, és szelíden (nem szelíd életére cáfolva) meghalt, úgy kezdődött, mint bármely más napja.

- Mondd kedves Dimitrij barátom, hogy bírod ezt a bezártságot? Alig fél másnapnyi udvarod van mindössze, nekem három nap is kell, mire végigjárom a portám legvégét. Bár nagy szerencsénk van, hogy ilyen közel lakunk. Tegnap délben indultam, s már itt is vagyok, látom a többiek is megérkeztek, mi négyen itt, egymás tőszomszédai, ha baj van, mindig számíthatunk egymásra. Szeretem, mikor legendákat mesélsz, valami Lénáról is, azt hiszem az egy nő...

Sokan nem értik kiegyensúlyozott, harmonikus lelkiállapotomat. Csodálkoznak belső kisugárzásom foszforeszkáló, egyenetlen egyenlőségének, zimankósan lágy, csendes erején. A kulcs egyszerű és jó sok van belőle! Harmonikusan, jobbra dőlt formációjú, lélekszépész nélküli, dalkiegyensúlyozott, zongorázás szeretetről van szó.

Huba, a rászakadó, fekete hófellegek alatt, éppen gondtalan napfürdőzést mímelt, az izlandi Riviéra egyik “plázsán”, amikor - hogy, hogy nem -, a hatalmas kihalt terület semmijéből, előugrált néhány egyenruhába öltözött honfitársa. Rávetették magukat, kezét hátrabilincselték és közölték a verdiktumot.