ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Keserűség, göndör szakálla alól, piros fejjel, rongyos kalappal, legörbült szájjal fehéríti a könnyzacskókat, apró, recésre szűkült szemű, sajgó, szabálytalanul kopott, alig kivehető kockakő nyomokra. Szemtáblák redőjén, bogáncsok tapadnak, mint posztón, rőtlőn megnyúlt, sivár grádicsú szívek, hajdan volt, pompázatos tűzijátékok nyomaira és mocskosan löttyszerű égbolt alá zárnak.
Fognak és nem engednek, mint vasmarokba szorult szétpréselt kronométer. Az idő sok és kevés, nagyon össze-vissza jár itt minden. Csak az az íz, az a keserű, ural el úgy szívet és lelket, mint bögölyszárnyakkal repülő, ocsmány darazsak fészkét. A szív, vagy a lélek keserű? Már nem tudod, ez érzés, íze nincs, csak mondod. A boldogság sem finom nyalánkság, de a keserűség, valamitől tényleg keserű, mint egy sárga papírra, színes ceruzával rajzolt, zöld paca.
Van ám gyógymód, bár kevesen tudják, mindig lehet tenni valamit! A recept egyszerű és kézenfekvő.
Vedd az egész adag keserűséget, majd nyúlj be a szekrény mögé és egy rántással tépd ki, ott lógó, ősi kardodat. A keserűség, szablyával négy egyenlő részre hasítandó. Az így kapott, négy kisebb keserűséget, újabb négy egyenlő részre kell hasítani, majd a kisebb hasítékokat, egymás után, ismét újabb négy-négy egyenlő részre hasítod, aztán ismét csak hasítasz és aprítasz, mígnem az egész, szilárdan egybefüggő, tömör keserűségből, egy pamutgombolyagnyi pozdorját nem csinálsz.
Az így elkövetett szabdalás, meghozza a kívánt eredményt, megszűnik a keserűség... Bár, ha belegondolunk, a rengeteg szabdalással megannyi, pici, új keserűség-gócot körítettünk, s lám megsemmisülés helyett, talán egy mérhetetlen felfokozást okoztunk. A recept tehát egyszerű, sem karmester, sem mesterszakács nem kell hozzá!
Mindenki maga kikeveri a szükséges vagdalandót, azt saját kardjával szabdalhatja bolyhosra. Tegye ezt önnön felelősségére, mint kísérleti stádiumban levő, még nem teljesen kidolgozott gyógymódot.
A kockázatok és mellékhatások várhatóak, ám egy próbát ez is megérdemel. Ha a lepedő lapos, hiába szabdaljuk szerteszét, úgysem szúrna vissza dundin, legfeljebb feleslegesen vagdalkoztunk. Elő a kardokkal, vesztes csatára fel!