Szoborárván
I.
Mióta láttam
a keringő sirályokat,
hogy a szeméttelep
fölött
miként vesztik
méltóságukat,
nem hiszek
a tenger fölötti
kékben
szikrázó
napsütésben.
Szél, szemerkélő eső
Közben átügyetlenkedtem a
Vágányokon, mintha csak
Pár éve – tán júniusban indultam
Volna el, arról az oldalról.
Forró mezők illatával neszez,
míg vibrál távolról egy kútágas,
szikes taván békalencse szemez.
Tükörben vizslattam, hol van bennem a világ.
Csak ragyogott szememben néhány könnycsepp.
Kéklőn álmok futottak ki belőle az égtől a mélyig.
Bámultam őket, míg eljutottak a láthatatlan messzeségig,
s hiába villogtam szemben másodmagammal, mint ikrem.
Nem lettem, nem is lehettem emberebb.
Egyszer Isten, másszor koldus, egyre messzebbre vág
el engem a talajtól.
Csak olykor halandó.
reggel
falatnyi világ
zárt fogak között
résre hajlik az akarat
őrlődünk mi is
minden reggel
véres fogmosás alatt
antennáinkkal foghatatlan az első
paradigma tökéletes összhangja.
a széthullottban nincs közös nevező.
Bélyeg van
a vonódban
bélyeg
ahogy játszol