lehetetlen küldetés
elméd minden rezdülését
feltárni
sosem volt dallamot dúdol az éj
valahol ott vagy te is
ahol az ég a földhöz ér
Könnyű örvényben örökös hűségben
ringatózol előre hátra múltamban,
míg a fehér selyme is fölrebben,
hogy lehullva betakarja testem...
Örökös hűségben könnyű örvényben
fércelem jelenem hullva szakadékba
nagyítóval érem el csak a tű fokát
más anyagot keresek folyton kutatva...
Új pillanatok cseperednek
szöveteként múló valóságnak:
körbefog ringó tengerzöld hűse
félénken őrzöm világod rését,
homlokod tüzét, s otthonunk
végtelen hatalmas körét,
szerelemisten napjának nevét...
(Ajánlás: Minden felnőttnek, aki szívében őrzi gyermekcsodáit, s minden gyereknek, aki mesehintákon himbálózik a holdvilág szempillái mögött észrevétlen hintaréten)
Pörgünk,forgunk megszédülve,
rálépünk a csillagrétre,
álmaink is tovaszállnak,
visszatérnek, ránk találnak.
Egy szónok, aki dadog.
Szavakat ragasztok,
foltozott bánat
az enyvem.
csupán az alkalmat öltötted arcodra
és szemedben láncra vert kutyák
ugatták szabad társaikat
épphogy megzavartad a felszeletelt alkonyatban
a bárányfelhők meditációját