világoló tekinteted mogyoróbarna
margarétát tépő szenvedély
izzóvá hamvasztja zöld selyemkendőm
feltűzöm a hajam belekap megrázza az eltévedt szél
(Mottó: Feladni elveket
csak elvtelenül lehet.)
Salétromot borzongó
sötét folyosók.
Viszlek magammal,
Fölém borul. Természetellenes
a csüggedt ágak engedékeny rendje
(a körülzárt víz zöldjére beles
egy hasadékon át az ég gerezdje).
Akkora mocsok vesz körül,
s olyan széles az árok,
Jákob ölében Isten ül,
s én lajtorjámra várok.
Ahová álmod visz,
arra járok én is.
Mire odaérnél
hajamban már ősz tincs
világít az éjben.