Szél, szemerkélő eső
Közben átügyetlenkedtem a
Vágányokon, mintha csak
Pár éve – tán júniusban indultam
Volna el, arról az oldalról.
Emlékeimben alig érzem
Milyen volt a múlt.
Ablakokba nézek,
Bár nem látok be rajtuk,
Mindig visszacsillan
Pár kép foszlánya régről;
Letörölhetetlen rétegek, s a
Retinán őrzött dagerrotípiák
Sötétjei fésülködnek
A szépiák barnájában.
Nem, nem töröltem el a múltamat,
Vonszolom, mint cekkerét
A reggeli vásárlásnak – teledobálva
Holmikkal, még azokból az időkből,
Melyeken fénytöréssel átkarolt
Egy emberöltőnyi vergődés.
Mint rikoltozó, képtelennek tűnő
Látomás – alakjai, bujkáló semmiségek
Hada, telepszik fojtón körém…
Már feldolgoztam mindent,
Szabadon szűröm omló kékjét
A végtelenbe szórt miérteknek,
S átértem a vágányokon túlra…