Ezt a verset lehunyt szemmel írom,
tudom, nemsokára nemlátó leszek.
Búcsúznom kell tőled, és a fénytől,
hogy sötétben éljek mint a gyűlölet.
számoljátok bátran lépteim
- adjak tán
papírt és tollat?
jegyzeteljetek bőszen
vastag sorokat
hol
s merre jártam
ti lesztek tanúim
halott vagy
élettelen
vázra
gonddal épített húsfalak
rongya
csak
kártyavár-
úrnő!
szomjad vért kíván
rothadó húsod helyett
friss, feszes testeket
mert jönnek sorban a vadak
és te szépen lassan
fel- és megadod magad
Visszajöttél hozzám
sok közt egy kivétel
itt vibrálsz égőn
csontjaimban
mint aki harangszót
tart fogva kötélen
elengedlek
s újra visszahívlak
Mondd
érzed - e még
erőterét szavamnak
Szemünk találkozott csak
mint két járókelő biccentettek
majd halványan elmosolyodtak
fürkészték egymást kíváncsian
mi lakik a pupillák mögött
kimondatlan kérdések sorakoztak
válaszok megnyugtató jelsorozata szállt
mikor megcsókoltad arcom
harminc ezüst csörgött csak
zsebedben
Alakod az est alkonyi fényében
Lágy szépség, megismertelek: te vagy;
A folyó csillámló víztükrében
Ringatózol, kérlek még, még maradj!