Ezt a verset lehunyt szemmel írom,
tudom, nemsokára nemlátó leszek.
Búcsúznom kell tőled, és a fénytől,
hogy sötétben éljek mint a gyűlölet.
Tegnap már elköszönt a Holdsugár,
párat intett, és a hegy mögé bukott.
Lent a völgy kékes mosolyát küldte,
majd mélye lágyan ablakot csukott.
Holnaptól, kezed az én kezem lesz,
hogy érezzem mikor az éghez érsz.
Mert ujjaimmal rákarcolom a neved,
s rettegje éj, ha betűim íveibe lépsz.
Vezess, talán a Föld mögött lakom,
lehet találsz ott egy hatalmas hajót.
Az se baj, ha Isten nem sírt óceánt,
elég a szem emlékét mardosó folyó.