Hajnali mesék II.
Túl szépek
Minden
hirtelen, görcsös mozdulattal
a füst vásznára karcolt metszet
értelmet nyer benned,
s bennem is - félúton.
Így - túl szépen, hogy ne fájjunk.
(akkor)
/is/
Szerettél. Szerettelek.
Túl szépek voltunk,
hogy ne fájjunk.
Nem kívánt tisztaság
egy Dél-Alföldi kisvárosban."
Elapadt könnyek
magzatvize ölte meg
az újszülöttet
Álmok álmodója
Mit szeretnél, álmok álmodója?
Elhagyott a Fény, hideg a világ.
Felejtenél bár, fogva tart a múlt.
Szeretsz-e még, álmok álmodója?
majd más
és ha mégis szeretném?
akárhány elmulasztott kép
és akárhány kétely között, hogy igen és
bármit írhatok minden csak pontok közé
zsúfolt inaktív állapot.
és azt hiszem alkalomszerű félmondat,
hogy újra hangot akarok.
Piszkos vásznakra festettelek
kínokból szőtt piszkos vásznakra,
szédülten keverve furcsa színeket,
A tv-ben már este van
Lángolva hagyod el a várost
Vértől dübörgő erek a bőr alatti
Csont feletti tájban
Tudod ott bent
Ahol a puhaságban szív dobog.
Részeg hajnalok
mikor a Zagyva mocskos vize felett,
a szétesni készülő öreg fahídon ballagok,
Szélre
Kivénhedt, megkopott vackára már
mivégre hord az ember annyi lázat,
tántorgó csendbe félemlített házak
jég homlokán megszégyenül a nyár.