ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Mit szeretnél, álmok álmodója?
Elhagyott a Fény, hideg a világ.
Felejtenél bár, fogva tart a múlt.
Szeretsz-e még, álmok álmodója?

Menekülök puszta világból:
hozzád menekülök.
Alkottál olyanná:
téged alkossalak.
Otthonod lettem:
teremtő otthonod.
Megmutattál engem önmagamnak,
megmutattalak rejtett mélységedben:
annak, aki vagy azt, aki vagy.

Menekülök hozzád,
akit magamban hordok,
múltam fényének Napja,
jelenem tündöklő, érett gyümölcse,
nem ismert jövőm,
fogadj magadba
föld, akiből nőtt mostani magam,
föld, akit termékennyé tettem könnyeimmel,
föld, aki éltet s én éltetem,
csak egymásból eredhet igazi magunk,
közös sorsunk fája, égig érő,
bennem vagy az ég,
benned vagyok az ég,
alattad vagyok a föld,
alattam vagy a föld,
miért meneküljek?

Miért meneküljek,
hisz "áradó vagy bennem, mint a lét",
mint áradása kezdetnek és végnek,
kezdete vagy, asszony, minden létnek,
s belédomlik minden: vagy a vég,
kezdetemként új világra tártál,
égetőbb vagy Napból áradt lángnál,
selymesebb, mily szellőt küld az ég,
láttalak: s láttam már minden asszonyt,
s éreztem már minden ölnek ízét
érintve téged; s lettem égett
az elmúlás tüzétől, mélyeidtől,
mikbe szédülve zuhantam,
s elégtem céltudatlan,
mint lángba száll a lepke,
meghalva, elfeledve -
hisz több vagy nálam, holtomban is táplálsz,
Láng, te gyilkos, száz halálon átszállsz,
repítve engem, s óvva két karodban,
majd megtagadsz néma haragodban,
elfeledsz, tartva két kezedben,
vallva mégis megfagyott szivedben -
hordozzuk egymást öntudatlan,
mint termő csíra csendben nő a magban,
s Fényre kelve éled halhatatlan!

Szeretsz-e még, álmok álmodója?
Szeretlek.
Szeretnélek.

2004. nyár