Részeg hajnalok
mikor a Zagyva mocskos vize felett,
a szétesni készülő öreg fahídon ballagok,
számon Margó ginnel kevert rúzsos csókja
/pincérlányként bőkezűen osztogatta/
még felsejlenek bennem
magányos, fájó éjszakákon.
Nem sírom vissza ifjúságom
jól-rosszul megélt életem romjai felett,
csak még érzem az akkori éjszaka illatát,
érzem ifjúságom valaha feszülő vágyát,
visszaköszönnek a lázas pillanatok,
bár messze futottak a lángoló álmok.
Miénk volt akkor az éj varázslata,
miénk volt az egész világ,
csak hát elszállt a bolond ifjúság,
s hiába érzem még ma is ízeit,
kóstolni már szégyellném
valahol magamban őrzöm édes-keserű emlékeit,
néha a hajnallal együtt kiballagok a hídra,
bámulni a szennyes, kavargó vizet,
visszanézni az időben,
átlépve jó néhány évtizedet.
- Pálinkás Imre alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges