ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Annyit tán lehet és kell tudni rólam - e kézirat közreadójáról - benevolis lectorem, hogy nem vagyok, sosem is voltam történész, sem asztrológus, következésképpen a közreadott kézirat minden tévedésének jogát áthárítom annak szerzőjére.
Ha egyáltalán vagyok vagy voltam valami, akkor – mondjuk – könyvmoly, könyv- és könnykukac vagyok. (Így igaz: könnyen elsírom magam egy szép alkotás láttán - olvastán, tehát könyv- és könnykukac vagyok.)
Afféle „homo literatus”: no, tán az vagyok.
Vagy voltam…
Mondjuk így!

- szicíliai legenda nyomán -

Halászok meg hajózó népek, ha Szicília legészakibb nyúlványánál haladnak el, ott, hol legmélyebb a Tenger, mai napig sóhajtó hangokat hallanak lentről, a Tenger fenekes fenekéről.
Halászok és hajósnépek mondják, hogy értik a szavakat: Cola di Mondello, Colapesce, a kis halászlegény súgja nékik történetének titkait amonnan.
E történet pedig így esett.

Mottó:

There’s nothing ill can dwell in such a temple:
if the ill spirit have so fair a house
good things will strive to dwell with’t.

Nem lakhatik ilyen templomban gonoszság:
ha a gonosz léleknek ilyen lenne a háza,
a jóság is vele kívánna élni.
(Shakespeare: Vihar)

Sárgarigó - feketében: szépen szólt az ének.
Szépen tudtam minden este meghalni Teérted.
Minden este arra vártam, hogy eljön a reggel,
megszólítod énekemet sárga - feketében.
Aranyrigó sűrű éjben: hónak - hava hull ránk:
szeptemberi decemberben hagyott el a „hagyd rám”.

- egy ötvenhatéves férfi, ki harmincnyolc évvel ezelőtt fogalmazott, írt utoljára (írásbeli érettségit), feljegyzi olvasmányélményeit -

Bevezetés
Avval kezdem, hogy egy héttel ezelőtt sok szabadidőm volt, hát tettem egy sétát a környéken, ahol harminchat éve lakom.

- szinopszisok -

Az Urak Gyűrűje

Egy szemmel láthatóan nem öregedő törpemanó, Kosán Bolbi elhagyja lakóhelyét, hogy kalandokra keljen, és Dalfgan útját járva megszerezze az Urak Gyűrűjét. Vagyona zömét legkedvesebb rokonára, Dófróra hagyja. Kutatásai során Dófró megbizonyosodik arról, hogy örökölt gyűrűje az Urak Gyűrűje, és hogy a megerősödő Uronszar is tudomást szerzett a varázshatalmú ékszer hollétéről.

Mióta egy szörnyűséges, hátborzongató, esőt síró, jégveréssel kopogtató napon a Kedves elhagyott, nagyon magam maradtam, nagyon, egészen egyedül.
Egyedül feküdtem esténként hideg-rideg hűlthelyű ágyba, és hajnalonként – anélkül, hogy átmelegedhetett volna Valakitől az ágyam – egyedül kászmálódtam ki belőle.
Ocsúdásom sokáig tartott, hosszú hetekig. Hosszú hetek peregtek le az idő rostáján, míg felocsúdtam: hisz nem vagyok egyedül!

Csillagszemű!
Néhány reményt hazudt
tavaszi nap után
megint itt a tél talán:
fú a hideg szél, aztán
hó meg eső hull,
sok szép remény ködbe fúl.

Egyszer végre el kell már mesélnem ezt a történetet is, Philoktétész történetét, melynél megrendítőbben nevetséges nincs a teljes görög mitológiában. Megrendítően nevetséges, tehát groteszk, és ha groteszk történetet akar mesélni a mesemondó, hát legalább hatvan év felé közeledjék, mert szükséges holmi bölcs fegyelem a történet elmeséléséhez.

Nehéz csat a ló
nyeregkápájáról lóg:
szegény csataló,

azaz: hit által látunk

Az apátság dombtetőre épült, mely körülbelül kétszáz méternyire magasodott a síkföld fölé. Köröskörül lágy itáliai tájak fordultak körbe-körbe, de maga az apátság szilárdan állt a dombtetőn, és mint jegygyűrű ölelte körül a háromhajós templomot, melyet úgy százötven évvel előbb emeltek magosba, elsőként a dombtetőre: aztán – évek múltak, hulltak - szép lassan épültek az apátsági templom köré a többi épületek.