ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

ha majd öreg leszel
s csupán arcod ráncait
látják meg mások
(s hogy szépnek ne hidd
soha már magad – mögötted
gonoszul vihorásznak)
ne szégyelld mégsem
a sok bánattól szelíd árkot

Nem tudom, milyen lesz
akkor a karácsony,
állnak-e fenyők fönn a bérceken,
várják-e dermedt ágaik alatt
őzgidák és riadt, éhes madarak,
hogy szűnjön a gyilkos fejszecsattogás,
és csituljon végre a zajos világ.

(Adventi ringató, Mirának,
és minden kisgyereknek)

Vajon miről álmodnak a télen
az elfáradt, kis szorgos krampuszok?
Alhatnak-e tétlen, hosszan, mélyen,
ha éheznek az őzek, mókusok?

eltelnek napjaid
ahogy a régi szépek

(igaz mesék, Mirának)

...Csönd lehel békét,
álmosan billen az asztal.
Körül’ ásító purdé virraszt
meghitt, nagy családdal.
Az asztalfő, s tányér üres ma is,
egy szék nem kelt el.
Valakire várunk mind,
aki lélekben jön néha el.

(Levél a Mamának)

A végtelenben sem leszel magad,
megsimít majd hálás sóhajom,
mint a szellő bércek havas ormát,
emlékeinket úgy cirógatom.

„Bokraink közt már az ősz barangol”,
harmatkönnyet sírnak mind a fák,
halk neszekkel eloson szeptember,
hátrahagyva sárgult aranyát.

Szeretnélek kibontani
bánatod páncéljából, végre,
hozzád hajolva lelkedhez érni,
tavaszt igézni a fagyos télre!

semmi sincs most csak a tenger
az ég ráhajol s a végtelennel
összeolvad
minden mi volt itt most nincsen
csak a kékség csak a tenger
narancsliget ringó csendben
kavics- s homokrengetegben
olívazöld szirteken áll a pillanat

(Mamának, a legnagyobb szeretettel,
nyolcvanadik születésnapjára)

Bársonyos
érintésedért suhanok
álmomban sok-sok éjen,
alázattal köszönök minden
áldott hajnalt, amiért fényeddel
naponta átkarolsz,
ahogy régen.