gosivali alkotásai
Ringató
átölellek emlékeimben
ahogy a fiát Mária
élő szoborrá változottan
karomban ringatom hiányodat
Illúzió
Álmomban olykor haza indulok
a folyón ívelő öreg hídon át,
és összeáll a régi, szétesett világ.
A domb fölött hűen őrködő templom
a fényben újra fehéren ragyog,
hársak édes illata bódít,
míg harang szavára lassan ballagok.
Nélküled
Hallgatás lopózott közénk
zongorafutam rezzent a csenden át
a perc ólomlábakon állt velünk
fáztam
Elhagysz
Elosonsz emlékeken át
- tűnő könnyű álmodás…
félszeg
szép mosolyod
közelít felém
s már hallani vélem utolsó
lépted torkom elszorul
nincs semmi esély
hogy velem maradsz
mint aki menekül - suhansz
szaladsz
Nem értem
Ajtót nyitok, megérint újra
a gyógyszerek csípős szaga,
és átvonaglik a hűvös téren,
a kályha régi illata.
Naplemente
mulandóságba dermedő
búcsúpillanat:
kárminvörös fénybe
hanyatlik éppen a Nap
előbb még narancsszín
láng-reményben égett
s az égre nyúló fák hegyén
sóhajtva
kivérzett
Valami égi hatalom
Valami égi hatalom vigyáz
az idők kezdete óta ránk...
Különös varázs a lét, a világ:
hallgatni trillázó madár dalát,
lesni, hogy vágyódik
– akár az ember - előbb a társra,
fészekrakásra, tátogó-csipogó,
madárcsaládra, óvja
a langy-meleg tojás falát,
amíg a bent szunnyadó élet
vergődve nem töri át - belülről
repesztve rabsága szűk falát
Végül
Ha elfogy végül maradék erőnk,
a végtelen majd kegyesen fogad.
Ott nem számít már testünk gyengülése,
és nem jegyeznek szürke napokat.
Tükre lennék
Tükre lennék tiszta mosolyoknak,
gyűjteném hosszan magamba a fényt,
visszacsillannék borús alkonyatban,
idézném a tavasz színét, melegét.
