Angyali dallam
(igaz mesék, Mirának)
...Csönd lehel békét,
álmosan billen az asztal.
Körül’ ásító purdé virraszt
meghitt, nagy családdal.
Az asztalfő, s tányér üres ma is,
egy szék nem kelt el.
Valakire várunk mind,
aki lélekben jön néha el.
…Megismerem, ő az, ki a fényben él!
Csend mesél róla, s a családom.
Nagyapó, ki a fényben jár,
bekopog majd, mint egy szép álom…
- őt várom!
Egyszer majd ideül közénk,
s nem fényes, mennybéli székére,
nagyanyó meg - aki angyal lesz –
odaül szépen melléje.
… Székeket festett rég’, gyalult,
faragott illatos forgácsot.
Álmomban érzem az enyv illatát,
s ahogy ölében lágyan tartott…
Egymást ölelik majd fényes-szép éjen,
égi szobában,
lelkük fénytáncot jár, csillagvirág nyílik
lábuknál, párban.
… Ebédeltünk, s estebédünk
- mint mindig - áldással befejeztük.
Énekelt anyánk még halkan,
ahogy mind szerettük.
Vele kélt dalra szépen, lágyan
egy kis angyal - láttam!
Az ölembe tévedt éjjel,
s hogy ne féljek, ott aludt el nálam.
Utolsóként megszólalt egy bús dal,
s mennie kellett…
Féltve őrzök azóta az estből,
s dalból minden áldott percet!
Hát még az angyali álmot,
mit akkor rég’ elrejtettem:
ablakomba a hajnal azóta
angyali dallal szökken.
(Vers-illusztráció Mónos Jenő grafikájára)
- gosivali alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges