Kovács-Cohner Róbert alkotásai
Hóvirág
Borostyánkő minden megfagyott pillanat.
Te vagy én vagy idő - mennyit ér?
Belső ámítások frappáns szavakért.
Vonatablak. Eső. Szabad, szabad, szabad.
Párhuzamosok II.
1. Ébredés
Esők cseppjei, hová szaladtok?
Végigsimíttok vászon-arcomon,
és sötét van, és hallgatom, hagyom:
már nem hazudtok, már nem maradtok.
"A szél elül: még itt vagyok belül,
régi sátrunk vásznát befoldozom,
s ha itt hagyom, magam feloldozom:
oly egyforma már alul és felül."
Gátat építettem, és elhitettem,
hogy nem ér el minket eső, ha jő;
elég a kő. A sarki fény-jövő
glória felettem, ha mellettem
fekszel. Itt mindig megmelegszel.
Szíved alatt hordozol. S oldozol
A vihar és Te
Rokokó viharból világlik glóriád,
az esőt dobogja gyors lélegzeted.
Kezedben kövek - az egész világ,
szemedben a mindenség remeg.
Párhuzamosok I.
1. A zenéről és rólad
amikor idegenek leszünk egy percre csak
ha elakad a szó és felbúg a kétely
átölellek - mert itt vagyok veled
elmaradt percek bélyeg-zálogául
elhallgatott szavak bölcsőjéül
megteremtelek húsomból, vénáim
deltája vezet léted tengerébe -
Szamszára
Ne olvass. Nincs mit. Nem olvasol.
Higgy. És ezt se hidd el.
Egy harmatos réten feküdtem.
Körbenéztem.
Tér, emberek, hangok, színek és szagok.
Én: láttam őket.
Láttam a szerelem varázsos élményeit,
a művészet felsőbbrendű valóságát.
Én láttam őket.
S én akartam látni őket.
Akartam látni őket.
Előttem voltak.
A sámánná változott és újra emberré lett fiú regéje
Lázasan feküdtem.
Szívem az el- elsuhanó autók nyilalló
zajára dobbant -
talán néha-néha ki is hagyott.
Lázasan feküdtem, hisz újra láttalak,
és illatod útközben zsebemből
az út menti fák ágai közé szökött.
Álmodtam.
