ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Ne olvass. Nincs mit. Nem olvasol.
Higgy. És ezt se hidd el.

Egy harmatos réten feküdtem.
Körbenéztem.
Tér, emberek, hangok, színek és szagok.
Én: láttam őket.
Láttam a szerelem varázsos élményeit,
a művészet felsőbbrendű valóságát.
Én láttam őket.
S én akartam látni őket.
Akartam látni őket.
Előttem voltak.

Aztán már nem néztem körbe,
hisz nem volt, ki körbenézzen.
A körbenézés körbenézéssé vált.
Anyám hangja, rohanó kora,
a régi ház vonalai,
s egy, aki felfogja őket -
formaként feltáruló
látszatnak tűnő tűnő látszatok.
Nem azok.
Harmatfátyol
fátyolos harmat nélkül.
Erőltetett folytonosság,
a nemlétezőből fakadó
nem létező kontinuuma:
tér, emberek, beszéd;
a művészet felsőbbrendű valósága.
A minden körülöttem:
nem van, és nem nem van -
halál, fájdalom, Isten, szenvedés, boldogság:
mind igazak
s nem igazak.

Nincsenek. Nem nincsenek.
Vannak. Nem vannak:
Lebegnek. Harmat.

Minden látás, gondolat,
minden én, ki láthat, vagy elgondolhat,
feloldódik a lét és semmi nélküli
létben és semmiben.

És nem oldódik fel,
mert nincs, ki feloldódjon,
s belátva ezt
nem látott be semmit.
Nem volt, nem lesz,
nem született,
és nem szűnt meg létezni soha,
aki nem van, és nem nincs.

Szamszára. Nirvána.
Megegyeznek. Nincsenek.
Erre ítéltettem:
soha nem ítéltetett
senki semmire.

Minden mozdulattal,
minden kicsiholt gondolattal
izzadva, küszködve tartom magam,
hogy legyek.
Hogy legyek, s legyél.
Hogy legyen 'legyen',
hogy legyen szó,
hogy legyen alázat,
hogy igaz legyen,
hogy áll itt valami,
ha leírtam,
s nem írtam ide sem,
máshova sem
semmit soha.

Formák. Üresek.
S nincs olyan, hogy forma, vagy üres.
S most akaratom ellenére,
legyőzve önmagam,
s most nem legyőzve azt, ami nincs,
nem legyőzve senki által
szenvedek, mert tudom -
nem is szenvedek,
nem is szenved, szenvedett
senki soha.

Nagy szekér. Kigördül alólam.
Sikátorokon végighaladva
eltünteti a sikátorokat.
Megértem - nem is volt soha:
már nincs, mit értsek.

Anyám megismételhetetlen,
finom vonalú keze - kéz csupán:
minden kezek hiánya.
Anyám hangja - a csend tagadása:
a csend.
Kishúgom rám néz.
Nincs, kire nézzen.

Istenbe kapaszkodnék,
de nincs, ki kapaszkodjon.

Igaz, és nem igaz,
hogy nincs igazság.
Igazság.

És Istenhez szólnék,
hogy csak egy őrült látomás,
csak a legnagyobb kísértés,
a sátán maga
ez a pillanatnyi,
minden örököt felülíró érzés,
de Isten és sátán, és a kísértés
csak harmat. Lebeg.

Nem akarhatom, hisz nem vagyok,
ki akarjon, s nem nem vagyok...
Most olyan ez, mint ha

--------------------------
---------------------------------
---------------------------------
---------------------------------

És próbálok újra látni.
Mindegy, hogy van, vagy nem van,
és mindegy, van-e mindegy:
mindegy-e. Mind egy-e.
Nem írok ide semmit.
Nincs, ki írjon.

De talán annak a varázsa,ahogy szemében lelke
szomjúzó tükrével néz rám,
ha megáll a hosszú út
egyik stációjánál,
ahogy egymás szemébe simítjuk
saját menhelyeink,
s egymásnak ott szállást adunk,
mégiscsak varázs,
ha nincs is,
ki e sorokat rója,
s nincs menhely,
nincs stáció,
nincs út és nincs varázslat.

Kiút, ha nincs is.
Fény, ha nincs sötét.
És ez, ha igaz, s nem igaz, hogy ez
kiút:ha nincs is.

Körbenéztem.
Anyám, apám öregkora,
régi házunk illata,
és ez, a művészet felsőbbrendű valósága,
igaz, s nem igaz.

Minden lélegzet erővel tartja fenn,
mi sosem volt, nem lesz, s nem fenntartható.
Az én, ki belátta létnélküliségét,
számot ad, ha nincs is számadás,
míg a jóí, a rossz, és minden maxima,
a szeretet, s kik fontosak, a szerelem,
létük híján: a semmi. Minden. Én. Nem vagyok.
Szamszára. Nirvána.

Ha nem láttam volna,
hogy nincs látó,
és látás sincs,
lenne a látó és lenne a látomás.
Lenne a lenne, és lenne ez a vers.
Hát legyen.
Hisz csak én láttam ezt.
Láttam ezt.
És ha nem lebegnének harmatként,
nem láttam volna, hogy nem láthatom őket
harmatként lebegni.
Nem is lebegnének.
A forgatagban - ha nem tudnám:
vagyok s nem vagyok,
tudhatok, s nem tudhatok -
láthatnám Istent a halál után,
ha nem tudnám, hogy nincs, ki lássa,
és mondhatná Isten, hogy
Nem harmat. S nem lebeg.
S igaz lenne,
ha nem néztem volna körbe.

Az elme az elme elme által erőltetett játéka csak.
Isten, ki a belátó elme előtt az elmét teremtette,
megteremtette azt, s e gondolatot, ha van elme.
Ha van Isten, őáltala hiszem, hogy hinni csak hiszek,
míg én, s teremtőm felfogottan általam: engem teremtőként
létezik: s ha nem létezem, nem teremtett senki -
nincs nem teremtett senki.

És olyan szürke az ég,
hogy összekoccannak az út padkái,
hogy a távol a torkodba kúszik 
Olyan szürke az ég 
ugye megszállhatok nálad,
és ugye örökre maradhatok,
ha akarom, és akarod,
hogy elhiggyük: vagyunk.

Ha nem néztem volna körbe látván:
nincs, ki körbenézzen,
tudnám, hogy nincs nincs,
nincs mondat, nincs tagadás -
de nincsen tagadás sem.
Nincs tagadás,
hisz megtagadnám.

És mégis: én jöttem rá,
hogy nem vagyok önléttel való;
hogy nem: vagyok,
és én jöttem rá, hogy nincs isten:
én, akit - ha lenne, ha van -
Isten ruházott fel látással.

És felállok a harmatos, áttetsző rétről,
és hogy nem állok fel, és nincs rét,
elfelejtem.
Így Isten igaz lesz, és majd, ha meghalok
réten fekvő magamra nézve, kit az én elfelejtett,
jobbján nevetve tagadom e verset,
és akarva elfelejtem, hogy nem tudok
akarni vagy feledni -
elfelejtem, hogy nincsen ő, s azt is,
hogy nincsen tagadás sem,
és míg Ő vállamra teszi kezét,
ha elhiszem, hogy elhiszem, hiszek,
és elhiszem, hogy szenvedhetek, vagy boldog lehetek,
lehetek lehetni, és nem tudom nem tudni
a nincset nevetni, nevetni, nevetni -

lenni, ha nem is vagy,
hinni, ha nincs hit,
szeretni, ha nincs, ki szeressen,
s örökké cáfolni ezt is,
ha nincs is cáfolat,
s ha nem is vagyok,
igazzá teremteni teremtőmet,
ki számodra igaz, mi számadás lehet.
Igazzá válva igaznak lenni,
s azt mondom, minden hamis,
s míg talán nem vagy, s nem nem vagy,
nem vagyok, s nem nem vagyok,
ha értek, bár nem érthetek -
a legnagyobb hatalom.

Ó, milyen boldog lehettem volna fent,
ha nem élem át egy réten feküdve,
hogy nincs boldogság,
s nincs, ki boldog legyen.
Ha mindent felülírt,
mi magában marad nem önmaga,
megtudhatod: nincs isten,
ki létével felülírhatná azt,
ki mindent, istent is felülír,
hisz nem létezik -
ha tudod, nincs, ki szabaduljon,
s nincs szabadulás, ha te sem vagy,
és mégis felülírja,
ha általa tán nem is létezik,
lesz: és te Isten mellé szabadulsz,
és Isten igaza igévé lesz, és leszel,
ha nincs is igazság, és te sem létezel -
a legnagyobb próbatétel.
Érte. Általa, ha ő nem is lehet,
elfeledni, hogy
nem lehet igaz,
s így végre tudni, mi igaz:
hogy igaz.
S ha nincs is, anyám teájába kortyolni,
s ha nincs is íz, az ízről felidézni,
hogy mennyire szeretem -
szeretni, ha nincs is szeretet:
szamszára.

Kinevetem ezt a múló nihilt,
mi mindent már örökre felülírt,
és Isten jobbján, ha tán nincs is isten,
majd ha örökké leszek az égben,
hogy vagyunk és nem vagyunk,
hogy mindez igaz s nem igaz:
örökké tudni elfeledni,
és újra látni, szülőket eltemetni,
egy harmatos réten feküdni -

És Ő vállamra teszi kezét,
s mellette lehet majd
harmatban lebegve
minden istentagadást tagadni,
és szerelmesnek lenni,
és anyákat gyászolni -
talán megváltva lenni.

A réten fekszem. A nincs és a van között.
S ha én vagyok, vagy te is.
Ha nem is lehetünk, és semmi sincs.
Anyám mosolya - számomra: létezik,
és számomra izzadva, küszködve bár, ha nem is,
mégis létezem.
Szamszára. Nirvána.
Ha tagadnám is, tagadom:
nem tagadom.
A művészet felsőbbrendű valósága:
ha nincs is, mégis -

Hallgatni ki nem mondott,
megigazult szavára,
tudni őt, ha nincs, ki tudja: hatalom.
Szeretni, ha nincs is szeretet:
semmi sem, és mind, mi számít:
Szamszára.

Didergő kabátban az út padkáit
összekoccanni látom.
Nézz rám. Fázom. Nagyon fázom.
Ha van boldogság, lehetek boldog is.
Varázs. Érzem kitágult pórusaimon.
Adj helyet, ha én, te, s minden: csak álom.

Egy harmatos rét. Pára.
Még körbenézek, hogy hátha
egy pillanatra csak elhiszem,
hogy nincs nincs, s hogy nincs igaz,
nincs kit eltemetni,
nincs kereszt a hegytetőre vinni,
nincs, ki elfelejtsen,
s így önlét híján nem is írhatom, hogy
Isten karjában mindent elfeledni
a legnagyobb hatalom.

Nem olvastad. Nincs vers.
Hiánya sincs.
Nincs és van:
ne hidd el - (szamszára)
elhiszed.

---

2007