ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

You're staring at an empty frame
The window glass still holds my breath
You touch it as a cold breeze sighs
Empty bottles, long-cold stabs

he steps off the highway, he leaves his old bike
in the rays of the dawn on a moonlit night
the road ended here and the hill leads up high
to an endless field with rippling cornwaves afar

Mára végeztem a Nők Lapjában, az esti bridzs még nem kezdődött, ülök a kedvenc kávézó-sörözőmben, épp a Forráskód című, időmanipulálásról szóló, izgalmas, elgondolkodtató szifit nézem. Gyakorlatilag arról szól, hogy minden kis nüansznak jelentősége van. Amolyan "eltaposodod-a-pillangót-vagy-sem" -szerűen. Hogy apró nüanszokon múlik csak, és teljesen másképp alakulhat az ember élete.

I.

Elhagytak. S talán nem is voltak soha.
De arcuk lelkembe vésve lángol.
Megkövült szavak a számból:
egyszer borostyánként lábuk elé görögtek.
Semmi nem is történt. Nem láthattuk egymást
talán az egészet csak én képzelem.

emlékszem, mikor éheztem egy
kis szobában egy furcsa városban
lehúzott spaletták között hallgattam
klasszikus zenét

Egy házat építenek
fél tömbnyire
és én idefönt ülök
lehúzott redőnyöknél
a zajokat hallgatva,
ahogy a kalapácsok szögeket vernek be
kopp kopp kopp kopp

voltak aranyhalaink körbe-körbe úsztak
az asztalon lévő edényben a nehéz szövetek mellett
amik az ablakot a kilátást takarták el és
az anyám, aki mindig mosolygott, mindig azt akarta,
hogy boldogok legyünk, azt mondta: “légy boldog, Henry!”

részegen valamelyik város sötét utcáin,
éjszaka, elvesztél, hol a
szobád?

látlak, ahogy egy forrásnál iszol kicsi
elkékült kezekkel, nem, a kezeid nem kicsik
aprók inkább, és a forrás Franciaországban van
ahol az utolsó leveled írtad nekem