Képtelen vers
Csak fények, hangok, ízek és színek.
Nincs okom rá, hogy elképzeltelek.
Harag, közöny, kihűlt a vászon.
Túlkaroltalak minden határon.
Fekete lúdtollak görbülnek
a fokozatos elmaradás fölé.
Penész-pólyájuk köréd vajúdik,
holtan születsz meg magad mögé.
Erre a versemre akadtam tegnap.
Mintha eddig csak a fiókban lett volna.
Lassan egy éves lesz.
Egy kósza emlék, mára elmosódott -
sosem akartam: már csak ennyi légy.
Színben, s formában látok ősi kódot:
El kell mondanom, hogyan fejeződik be a történet. Talán valaki végigjárja velem a hosszú vándorutat az utolsó, rideg kilométerkőig.
XIV. 900 nappal ezelőtt 1.
Két és fél éve egy bágyadt, fülledt
késő-augusztusi pesti hajnalon,
mikor a már és a még egymásba olvad,
mikor a fiatal bohém eszébe oson
Hölderlin, Cupido, Rilke és Salinger -
hogy még tartson kicsit a furcsa inger,
mikor majd hazafelé tartok az éjszakai buszon,
adjon kis időt még az öregedés, maradjon még a holnap,