ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A dombtetőn, a hölgy árnyékos oldaláról, egy ritkás, hosszú szálú borostájú szerzet figyelte a felé közeledőt. Nagyon szép volt az a völgy, ahonnan araszolva döcögött valami felé, akár a mesebeli kis gömböc. Gyakorlott szeme, messzelátó nélkül is észrevette a térden aluli lábakat, így megértette, hogy a felpuffadt zöld dió formájú teher gyalogtúrája, láthatóan nem önerőből történik, mert széttaposott emberi cipellők csoszogtak előre.

Kérgébe bújt, konok korok ránclenyomatában
szép szürke győzelemvágy lapul.

Tata, két hobbija közül, kizárásos alapon éppen az egyiket gyakorolta. Nem főzött, hanem vonatozott. Általában, végigdolgozza azt az alig félnapnyi közös irodába zártságot, ám akkor összecsukta laptopját, és a támasznak döntött fejjel nézegette az odébb suhanó felhőket, mert rézsút felfelé látott hátrahajtott fejjel, aztán a ritmikus vonatzaj altatódalára lecsukódtak szempillái. Ritkán aludt el, de akkor úgy, ahogyan általában a hamar, mélyen és regenerálóan alvók kasztjába tartozók.

Keserűfej titkosszolgálati ügynök, a “nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” pihenés részét gyakorolta. Meggyőződhettünk arról, hogy az övé kötött munkaidejű állás. Otthonában szundikált. Épp jobb oldaláról fordult a balra, mert nem tudta eldönteni, hogy ügynöki voltához melyik felén ildomos feküdni. A hátára ért, tehát a végrehajtás kellős közepére, amikor privát, Visitofon hálózatban működő telefonja megszólalt.

Kőfejtő grádicsolta teli a függőleges sziklafalat, talán jó tíz emeletes ház magasságú lehetett, rengeteg fogódzóval. Még nem párolgott el a fűről a hajnali harmat sem, bemelegítőnek álcázott jéghideg fürdő után nekimentek a falnak. Tibor, ugyan rágta körmeit, de elképzelhetetlennek vélte, hogy ilyen jól előkészített, már-már lépcsőfokokkal ellátott úton szégyenbe boruljon.

Fekete az ég, rajta pókhálófonál villámok.
Árnyszitán, kovácsoltvas mintázatú fák.
Derengésük átcsorog.
Sztrájkol a vezeték,
nem áramlik benne semmi,
az eső szakad...

Fittyet hányok az időrendi sorrendre, mert ki tudhatja hogyan alakították azt az önkényesek. Meg aztán, ha netán megfelelő időrendet állítottak össze, simán felborítom.

Balázs előtt megjelent a fordított ipszilon formájú cirill betű, sosem jegyezte meg pontosan, hogy mi is az. Fifikázott, fát képzelt rá, egy nem "U" alakban, csak egy oldalra elágazót, hatalmas lombkoronával. Már nem látta Vaca személyét, csak a mindenkor, még a füvet is pengeéllel lekaszáló, bevadult üvöltését hallotta. Mintha egy folyondárként rájuk kúszni vágyó parazita lett volna.

Ebsajgás jajszava bántja fülemet és telít vele egy képzeletbeli tárolót, mely oda sem figyel az életmedrek apró sárga tincseire. Kihullt... Vajon hová?
Elszállt mosolyok gyűjteményével, társas ebgyerekség egymásnak ugatása göndöríti a felhőkbe repült kibonthatatlant. Talán még értik is egymást, sosem fogjuk megtudni, nem vagyunk kutyák...