Hóleplű esten Tél herceg ámul,
Tekintetén jégtűk nyomát érzi,
Távol az ég árnyéka kitárul;
S egy hópihe - pillantását nézi.
*
északi szelek
lám nyírfám már vetkőzik
gereblyém felett
*
Azt álmodtam lenn a fűben,
csillaglányok közt repültem.
Az utcalárma most ült el a sarkon,
elfáradt kicsit, halkan zsong, zenél.
A macskakövön visszhangot vet sajgón,
mielőtt még a csenddel összeér.
Képzelem magam
... havon suhanónak,
mert lábam még könnyen
emelem a februári télben;
lelket hóhéroló
nyomorú időket
– rejtve a valót előled –
ördöngös varázslat
Künn hóvihar csatáz;
Idebenn én lakom;
S a nagy hideg mellett
Tűz roppan, s hallgatom.
Erdőt látok, ahol
Lomb közül lép felém:
>Uram< - így szólít ő;
>Kisasszony< - mondom én.
Húzd ki magad büszkén, ki itt a padban ülsz,
Hozzád szól e szózat, homályba nem merülsz!
Szálljon hát az áldás erre az osztályra,
Figyelmezzetek most a hetedik Á-ra!
minden
földi – égi
válság- s világvégi
báli szezonra