Vagyok...
mint a kútkáván felejtett üres pohár,
fészkébe bújó törékeny kismadár,
ki repülni fél...
avaron síró halk zizegés,
szalmaszálon futó remegés
Én másnak hittem addig a világot,
míg darabokban belém nem botolt,
s a kandikáló, búvó tisztaságot
befröcskölte egy istenverte folt.
Anyu! A papa már megint szobrot akar csinálni...
- Ez a munkája, ebből élünk, tudod jól gyermekem.
- Nagyon félek!
- Én is fiam. Tudom, hogy megint baj lesz...
- Agyba-főbe ver minket a papa, mint szokott?
- Évek óta nem tud alkotni, csak ha a sárga földig leissza magát, ezt már megszoktam... megszoktuk. Azt vagyok képtelen megszokni, amit te sem, gyermekem.
(titok)
...Ezeken Sztálin elvtárs volt látható, amint éppen elmélyülten Leninnel beszélget,...
Mose Bábel szerette a mézes vodkát. Főleg az akácmézest. Bajtársai elnézték neki, hiszen nemrég kapott fejlövést. A vörös csillagos türkmén harcosok is hibbantnak tartották, mert hiszen Allah előtt, még mézzel is tréfli volt az alkohol; a hasis mégiscsak jobb – vélték. Ez annyira kézenfekvő, minthogy Mekka a szentváros, és nem Moszkva.
A csönd bársony, az éj vatta,
csillagok szeretkeznek benne
s alatta
hűségek fogannak fénynek,
árnynak;
játszanak, nyüzsögnek,
aztán földre szállnak:
lecsöppennek végül
asszonyszívekbe lüktetésül,
mint kibomló, mézes álmok
a virradattá szépült
királyfik és királylányok.
Pár napja tudom mi ez, s jó nagyon,
Hogy érintésed ezreit kapom,
Lelked mélyén vágyaid én vagyok,
Néha felhők, olykor tűz-csillagok.
Tekintetem ajkadon révedez,
Pillantásod ölel, de édes ez,
Mint a napsugár, ha villan sejlő
Hajszáladon, s a kék este eljő.
Lehunyom szememet, Veled vagyok,
Mosolyod ébreszt édes reggelen
Ahogy nézlek tekinteted ragyog,
Mit is kívánhatok; csak légy velem,
Szavaid selyme arcon simogat,
Mint márciusi szél, ha hívogat.
2006. 03. 22.
I.
Te érted, miről beszélek.
Kinn az est bús lárvája reped,
házfalakra köpve elkent fényeket,
s lenn az utcán,
mint hurkapálcán a
vattacukor-bimbók,
sápadnak fel csillagok táncára
az emberfejek.